Tetszett a cikk?

A vezetőnek azt mondták. hogy ég az autója, közben pedig elemeltek háromezer eurót - írja a baon.hu.

Megloptak egy szerb-német állampolgárt vasárnap reggel az M5-ös autópályán. Az autóst azzal az indokkal állították meg, hogy úgy látták, ég a kocsija. Az autó nem gyulladt ki, ám amíg a tulajdonos a motorját ellenőrizte, addig a tolvajok egyike leengedte a kocsi kerekét és ellopta a gépkocsiból a vezető pénztárcáját, a benne lévő háromezer euróval és útlevéllel.

MTI Itthon

Gyerek betörőbandákat fogtak Borsodban és Dorogon

Lopássorozat elkövetőit fogták el a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a fiatalok úgyszólván mindent vittek, ami kezük közé került. Dorogon és környékén pedig két hónap alatt legalább huszonnégy betörést követett el egy tizenévesekből áll ötfős társaság.

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Úgy veszik fel a személyi kölcsönt a magyarok, mintha nem lenne holnap

Úgy veszik fel a személyi kölcsönt a magyarok, mintha nem lenne holnap

Tihanyból üzente Orbán a szélsőjobbos román elnökjelöltnek, hogy megvédheti az EU-ban

Tihanyból üzente Orbán a szélsőjobbos román elnökjelöltnek, hogy megvédheti az EU-ban

A Magyar Nemzet csütörtöki címlapja kiváló időzítéssel száll bele a háborúpártiságba

A Magyar Nemzet csütörtöki címlapja kiváló időzítéssel száll bele a háborúpártiságba