szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Dunaújváros is csatlakozott az országos méhnyakrák-megelőzési programhoz: a tizenhárom év alatti lányok részére a város biztosítja ezentúl a betegség kialakulásáért felelős HPV vírus elleni négykomponensű védőoltást - írja a Dunaújvárosi Hírlap.

A dunaújvárosi közgyűlés a május 15-ei ülésén döntött úgy, hogy a dunaújvárosi állandó  lakhellyel rendelkező, az adott naptári évben a tizenharmadik életévét betöltő lányok részére ingyenesen biztosítja a méhnyakrák megelőzését szolgáló HPV vírus elleni védőoltást  az idei évtől kezdődően. 

A népességi adatokat figyelembe véve ez évente 200-250 gyermeket érint a városban. Az önkormányzati támogatás mértéke teljes finanszírozás mellett az idei évben az előzetes számítások alapján mintegy 18 millió forint lesz. A védőoltást  hasonlóan más, iskolás korban beadandó oltáshoz  minden évben intézményi keretek között kapják meg az érintett gyerekek.

 

MTI Plázs

Már kislányoknál is kimutatható a méhnyakrákot okozó vírus

Osztrák kutatók szerint már kisgyermekkorban be kellene oltani a lányokat a humán papillómavírus (HPV) ellen. A javaslat hátterében olyan vizsgálati eredmények állnak, amelyek szerint már jóval az első szexuális közösülés előtt felléphet a vírusfertőzés, amely egyes esetekben méhnyakrákot is okozhat. A fertőzést követő oltás lényegesen csökkenti annak eredményességét.

MTI Plázs

Ingyenes HPV-oltás Gyálon is

Újabb település csatlakozik az országos méhnyakrák-megelőzési programhoz; hamarosan a gyáli 13 éves lányok is ingyenesen juthatnak a HPV-oltáshoz – közölte Nagy Gyöngyi,

Kamaty & Lefety – kritika Nicole Kidman erotikus drámájáról, a Jókislányról

Kamaty & Lefety – kritika Nicole Kidman erotikus drámájáról, a Jókislányról

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

Rossi szerint Európában mára mindenki tiszteli a magyar válogatottat

Rossi szerint Európában mára mindenki tiszteli a magyar válogatottat