szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megaláztak és megvertek társai egy nyolcadikos lányt hétfőn egy általános iskolában. Az egyikük videófelvételt is készített a bántalmazásról, amelyen több diák látható, akik felváltva pofozzák, köpködik és rugdossák a társukat.

A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy az eset még hétfőn történt a kerepesi Széchenyi István Általános Iskolában. A youtube-ra felkerült felvételről a község polgármestere, Franka Tibor annyit mondott a lapnak, hogy óva int attól, hogy etnikai indíttatású bűntettként kezeljék a köztörvényes cselekedetet. Kérésére az iskola igazgatója összeírta annak a tíz gyereknek a nevét, akiket felismertek, és a sértett nevével együtt eljuttatták a gödöllői rendőrségnek, ahol feljelentést tettek. A verés hátteréről elmondta: a nyolcadikosok – mindegyikük elmúlt 14 éves, tehát büntethető – vélhetően egy korábbi nézeteltérésüket torolták meg.


 

MTI Itthon

Egymásnak estek egy családi rendezvény résztvevői, 28 előállítás

Egymásnak estek egy családi rendezvény résztvevői a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Körömben, majd nekitámadtak az egyik rendőrautónak is. Az indulatokat csak nagy rendőri erővel sikerült megfékezni, 28 embert állítottak elő - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t vasárnap.

Spórolós, megúszós receptek, amikkel az egyetemisták is változatosan étkezhetnek

Spórolós, megúszós receptek, amikkel az egyetemisták is változatosan étkezhetnek

A CIA szerint „laborszökevény” a Covid-pandémiát okozó vírus

A CIA szerint „laborszökevény” a Covid-pandémiát okozó vírus

Paul McCartney-t aggasztja, hogy a zenészek mennyire védtelenek a mesterséges intelligenciával szemben

Paul McCartney-t aggasztja, hogy a zenészek mennyire védtelenek a mesterséges intelligenciával szemben

RTL: Hárommilliót kért a fővárosi orvos egy betegtől, ha nem akar hat évet várni a műtétre

RTL: Hárommilliót kért a fővárosi orvos egy betegtől, ha nem akar hat évet várni a műtétre