"Ha van két zsidó, annak három véleménye lesz" - ez a régi önironikus mondás fokozottan érvényes lehet azon a március 27-ei kerekasztal-beszélgetésen (a pesti Gödörben), amelynek szervezője, a Marom zsidó ifjúsági szervezet arra vállalkozott, hogy egyebek mellett a nők szerepéről kérdezze a magyarországi zsidó irányzatok képviselőit. A szervező, Schönberger Ádám, a Marom programfelelőse is csak mérsékelten optimista. Mint a HVG kérdésére elmondta, fel sem tételezik, hogy valamiféle vallási közeledést indíthatnának el, megelégednek annyival, ha egyáltalán rendszeressé tehetik a párbeszédet a különböző irányzatok között.

"Csak az az autentikus zsidó, aki 3 ezer éve próféta volt, mert nem ismerjük az összes kompromisszumot, amit kötött..." - fest érzékletes képet a magyarországi és a nemzetközi vallási helyzetről Olti Ferenc, aki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) 2003-ig volt az alelnöke, és mind a mai napig jó kapcsolatokat ápol valamennyi irányzattal. A közmondásos okoskodásra utalva hozzáteszi: "mi egy hohmecoló nép vagyunk".

Az ésszerű kompromisszumokról folyó viták (amelyek nagyban hozzájárultak a zsidó nép fennmaradásához) határait pedig minden korban egy kicsit máshol húzták meg a rabbik. A legnagyobb, a mai napig érvényes vízválasztó a halaha, vagyis a 613 tórai parancsolathoz való hozzáállás. Ezt a Sulhán Áruh (Terített asztal) nevű, fél évezrede írott magyarázat értelmezi: akik ezt tartják a zsidó vallásos identitás alapjának, azok nem ismerik el zsidónak a nem halahikus irányzatokat. Ez praktikusan azt jelenti, hogy Magyarországon elvileg öt "hiteles" zsidó irányzat működik: a neológ, az ortodox, a modern ortodox, a hászid mozgalomhoz tartozó lubavicsi és a szinte tetszhalott Statusquo. Nem "halahikus" tehát és a felsoroltak nem is fogadják el a Budapesten 1992 óta egyesületi formában működő, tavaly óta hivatalosan is bejegyzett egyházat, a progresszív zsidó felekezetet, amely pedig saját bevallása szerint a világ legnagyobb, másfél milliós, önmagát zsidóként definiáló hitközségének a része. A "kirekesztés" oka, hogy ez a felekezet azt vallja: a parancsolatok egy részét át lehet, sőt át is kell értékelni a mai viszonyoknak megfelelően - így például nem kötelező a szombati tűzgyújtás, de a rituális fürdés és a kóser étkezés is személyes döntés kérdése. Sőt a Szim Salom (Adj békét!) nevű magyarországi progresszív közösség vezetőjét, Kelemen Katalint nő létére 1998-ban a londoni Leo Baeck College-i rabbinikus képzés után rabbivá avatták.

A többi hazai irányzat azonban elvileg testvéri szeretetben élhetne együtt. Hogy a valóságban mégis alig néhány dologban értenek egyet, elsősorban történelmi okokra vezethető vissza. A 19. században Magyarországon parázs viták során próbálták eldönteni, mennyi modernizmust engedhet meg magának a polgárosodó zsidóság. Jakov Katz magyar származású zsidó történész, a jeruzsálemi Héber Egyetem volt rektora A végzetes szakadás című, magyarul 1999-ben megjelent könyvében azt írja, hogy nemcsak az 1867-ben emancipált, polgárosodni vágyó zsidók belső igénye volt ez, hanem a társadalom is elvárta, hogy a zsidó életforma egyre inkább hasonuljon a keresztény polgári életmódhoz (nem mellesleg még Kossuth Lajos is a zsidó vallás reformjához kötötte volna az emancipációt). Márpedig ehhez elsősorban a világi iskolázáson keresztül vezetett az út. Az 1868-ban egymással véglegesen szakító ortodox és neológ irányzat több vonatkozásban is eltért egymástól. Például abban, hogy míg az ortodoxok kerülték a világi oktatást, addig a neológok már orvosnak-mérnöknek küldték gyerekeiket, sőt a rabbiképző vezetősége a neológ rabbiknak kifejezetten kötelezővé is tette a bölcsészettudományi doktorátus megszerzését. Az már szinte mellékes, hogy a neológok elfogadták azt is, hogy a vallási áhítat felkeltésére a keresztény templomokhoz hasonlóan akár orgonamuzsika is kísérje az éneklést, az ortodoxok viszont szombatszegésnek tartják ezt. Tűrhetetlen modernizálásnak tekintették az ortodoxok azt is, hogy a házasságkötéskor eladdig szigorúan szabadtéren felállított baldachint, a hüpét a neológok bevitték a zsinagógába.

A dolgok aztán odáig fajultak, hogy az ortodoxok 1869-ben arról győzködték Eötvös József közoktatási minisztert: nem is egy, hanem már két vallásról van szó. E megosztás ellen kelt ki akkor a Statusquo Ante hitközség, amely a régi, békés időket kívánta visszahozni - ám ehelyett csak egy harmadik hitközséget hozott létre. Jóval későbbi fejlemény, hogy 1950-ben e három szövetség a kommunista hatalom nyomására kénytelen volt eggyé olvadni.

A rendszerváltás után természetesen újraalakultak a korábbi hitközségek, de külön országos szervezeteket már nem hoztak létre, ehelyett a Mazsihiszhez csatlakoztak. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy tavaly megalakult - és bíróságon be is jegyeztette magát - az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Statusquo Ante is, amely a Statusquo Ante irányzat szellemi örökösének és folytatójának mondja ugyan magát, ám az ortodox hívek erre azt mondják: valójában a lubavicsi irányzatról van szó, amely lenyúlta a Statusquo Ante patinás nevét.

S a bonyodalmaknak még nincs vége. Néhány éve begyűrűzött Magyarországra a modern ortodoxiának nevezett irányzat is, amely a világi kultúra értékeihez és a világi tanulmányokhoz való pozitív hozzáállása alapján különbözik az (ultra)ortodoxiától, ugyanakkor szigorú vallásgyakorlata miatt eltér a neológiától is. Abban viszont példásan egyetért a modern és a klasszikus ortodoxia, hogy szerintük a magyar (neológ) rabbiképzőben végzettek tudásuk alapján az ortodox rabbikkal szemben támasztott legenyhébb elvárásoknak sem felelnek meg.

Az irányzatok közti ellentéteket a tel-avivi Bar Ilan Egyetemen végzett modern ortodox Balázs Gábor azzal érzékeltette a HVG-nek, hogy melyik melyiknek a betértjeit ismeri el maga is. A reformzsidókhoz való betérést már a neológok sem fogadják el, a neológoknál betérteket nem akceptálják sem a lubavicsiek, sem az ortodoxok, ám ez utóbbiakét viszont az összes többi irányzat egységesen elismeri.

"Az ortodox esküvőn az anyós terhes, a neológon a menyasszony, míg a reformzsidó esküvőn maga a rabbi" - próbálja plasztikusan érzékeltetni a különböző zsidó vallási irányzatok nőkhöz való viszonyát és szexuáletikai meggyőződését tréfás példázattal Radnóti Zoltán neológ rabbi. A görbe tükörben mégiscsak felsejlik a valóság: Kelemen Katalin progresszív rabbi szerint ők nem szólnak bele tagjaik magánéletébe, ám mindenféleképpen a tartós, szerelemmel átitatott, hosszú távú, előbb-utóbb házasságban szentesített kizárólagos párkapcsolatokat favorizálják. A neológ rabbik a Tóra alapján természetesen ellenjavallják a házasságon kívüli szexualitást, ám ma már nem igazán várják el, hogy az esküvő előtt megtartóztassa magát a jegyespár. Oberlander Báruch lubavicsi rabbi viszont elképzelhetetlennek tartja, hogy a halahát valló irányzatok rabbijai tolerálnák a házasságon kívüli nemi élet bármilyen formáját.

Nem könnyű az Izraellel kapcsolatos vélemények egyeztetése sem. A reformzsidók például a zsidóság "természetes otthonának" tartják Izraelt, ám vallják: tökéletesen legitim a diaszpóralét is. Az (ultra)ortodoxok közötti nagy különbségekre jellemző, hogy vannak köztük kemény cionisták, de akadnak olyan budapesti zsinagógáik is, ahol nem imádkoznak Izraelért, mivel úgy tartják: az Örökkévaló büntetése, hogy szétszóratott a zsidóság, újból összegyűlni és világi államként működni bűn, lázadás a Teremtő ellen, amivel nemhogy siettetik, de késleltetik a Messiás eljövetelét.

IZSÁK NORBERT