Tetszett a cikk?

HVGA Marketing Centrum tavaly júniusban, majd december elején is arra kért országszerte 1200, illetve 1500...

HVG
A Marketing Centrum tavaly júniusban, majd december elején is arra kért országszerte 1200, illetve 1500 véletlenszerűen kiválasztott embert, hogy képzeletben fogadjanak 0 és 100 forint közti tétekkel a 2006-os parlamenti választás lehetséges eredményeire. Arra, hogy Gyurcsány Ferenc lesz a miniszterelnök, decemberben átlagosan 10 forinttal többet tettek fel a válaszadók, mint fél évvel korábban, miközben Orbán Viktor árfolyama gyakorlatilag nem változott. A válaszadók 12 százaléka decemberben olyannyira biztos volt Gyurcsány győzelmében, hogy képzeletbeli 100 forintját mind rá tette - 14 százalékuk viszont egy fillért sem szánt erre a lehetőségre. Orbán sikerében a fogadást kötőknek ugyancsak 12 százaléka volt biztos, de mindössze 11 százalékon állt azok aránya, akik egyáltalán nem tettek tétet erre a lehetőségre.

A válaszadók 39 százaléka Orbán, 37 százaléka pedig Gyurcsány sikerére tett több pénzt. Sokan hajszálra ugyanakkora tétet - tipikusan 50-50 forintot - raktak fel a két politikusra. Az utóbbi fél év során a Fidesz támogatói kissé elbizonytalanodtak, míg az MSZP hívei biztosabbá váltak kedvenc pártjuk győzelmében: a két tábor magabiztossága most nagyjából azonos szinten áll. Ugyanakkor az MSZP támogatói körében nemcsak a Gyurcsányra tett virtuális forintok mennyisége növekedett, hanem az Orbánra rakott téteké is. A bizonytalanok pedig, akik júniusban átlagosan 7 forinttal többet tettek fel Orbán miniszterelnökségére, mint Gyurcsány duplázására, decemberben már azonos esélyt adtak a győzelmüknek.

A Marketing Centrum virtuális fogadásán arra is lehetett téteket rakni, hogy a kisebb pártok bejutnak-e a parlamentbe. Itt már csak a megkérdezettek 80 százaléka ment bele a játékba. Az SZDSZ küszöbátvitelére decemberben átlagosan 43 forintot tettek fel a "fogadók", az MDF-ére 34 forintot, a Jobbik-MIÉP-ére pedig 13-at. Az SZDSZ támogatói lényegesen magabiztosabbak, mint az MDF hívei: míg az előbbiek átlagosan 69 forintot raktak fel kedvenc pártjuk bejutására, az utóbbiak csak 54-et.

Végül arra, hogy a választásokon 70 százalék fölött lesz a részvételi arány, júniusban még csak átlagosan 24 forintot tettek a válaszadók, decemberben már 29-et. Ugyanakkor arra, hogy 50 százaléknál kevesebben fognak az urnákhoz járulni, decemberben átlagosan 46 forintot raktak fel a játékosok (júniusban még 48-at).

MARIÁN BÉLA

Itthon

Politológusok jóslatai 2006-ra

Az átlagemberek életében nem jelent óriási különbséget, hogy a jobb- vagy a baloldal állít kormányt a nyár elejére Magyarországon - véli a legtöbb politológus, akik szerint jó esély van arra, hogy a parlament kétpártivá váljék. Kevésbé áll az érdeklődés homlokterében, de legalább ilyen fontos kérdés, hogy miként alakul Budapest és az Európai Unió viszonya.

Már a ködről is összeesküvéselméleteket gyártanak

Már a ködről is összeesküvéselméleteket gyártanak

52 milliárd forint értékű kokaint foglalt le a francia rendőrség

52 milliárd forint értékű kokaint foglalt le a francia rendőrség

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak

Ónoseső miatt lehetnek korcsolyapályák az utak