Tetszett a cikk?

A napokban avatják az országos (oláh)cigányvajdát - újjáélesztve egy állítólag kétszáz éve megszakadt hagyományt. Amely talán még az Olaszliszkán elszabadult indulatokat is mederbe terelhetné.

"Vajdarendszer sosem volt, legfeljebb lesz" - summázta a HVG-nek a jövő héten tartandó országos oláhvajda-avatásról alkotott véleményét Szuhay Péter, a magyarországi cigányság folklórját évtizedek óta tanulmányozó néprajzkutató. Pedig a nagyszabású ceremónia keretében október 28-án a fővárosban beiktatandó Kállai Csaba újszászi roma vállalkozó épp a hagyományokra hivatkozva tartja legitimnek vajdává választását. Szerinte történeti tény, hogy "valamikor az 1800-as évek elején volt utoljára országos vajdája a cigányoknak, akit - csakúgy, mint engem - a legtekintélyesebb romák választottak maguk közül" (Kállai elképzeléseiről lásd Az új vezér című interjút). Álláspontjával nincs egyedül. A zömmel csak a szájhagyományból kibogarászható cigány történelmet kutatók - mások mellett Rostás Farkas György és Karsai Ervin - szerint egy sokáig létező, igaz, mára elcsökevényesedett önigazgatási forma újjáélesztéséről van szó, amelyben a gazdasági és családi ügyeket szabályozó romani kris, a cigányság íratlan jogszokása is szerepet játszik.

Ezt támasztaná alá, hogy a közösségen belül jelentős hatalommal bíró, olykor élet és halál felett is rendelkező cigányvajda mitikus, romantikus vagy éppen humoros figurája több száz éve része a magyar irodalmi folklórnak - elegendő Verseghy Ferenc és Fazekas Mihály költeményeire, A nagyidai cigányok című Arany János-eposzra, illetve Jókai Mór és Mikszáth Kálmán műveire gondolni. De a vajdaság intézményét számos történelmi forrás is említi, ezek közül az egyik legkorábbi a Luxemburgi Zsigmond által 1417-ben - egy bizonyos László vajdának - kiadott menlevél. Csakhogy - pontos leírások híján - az már vita tárgya, mi fán is termett a vajdarendszer, illetve hogy országos hatáskörű volt-e egyáltalán.

Az egyik tábor szerint létezett ugyan, ám a többségi társadalom által kialakított módon, amit bizonyítana, hogy vojvoda ciganorum, azaz a cigányság hadura volt a címe a 16-17. században azoknak a magyar nemeseknek, akik az akkoriban nagyrészt aranymosással, réz- és puskaművességgel foglalatoskodó cigányság adójának beszedését végezték. A fennmaradt adókönyvek tanúsága szerint nem is akárhogyan, kezdetben több pénzt hoztak a kincstárnak, mint a zsidó adóbérlők - állítja Bársony János jogász, kisebbségkutató a magyarországi cigány közösségek közigazgatási szokásait taglaló tanulmányában. (Lengyelországtól Moldván és Erdélyen át Kelet-Európa bizonyos fertályain a hadurat jelentő szláv vojvoda vagy vajda évszázadokig a "kormányzó" címe is volt, de a 19. században vajdának nevezték a nem cigány halászok vagy a kapások vezetőjét is.) Idővel "a földesurak a leszármazási alapon szerveződő kompániákból választottak ki egy tekintélyesebbnek tűnő személyt, aki képesnek tűnt rendet tartani a csoportban: bíbelődjön ő az övéivel" - folyatja a "felülről oktrojált" változatot támogató, már említett Szuhay.

Ha mindez így van is, a kényszerigazgatási rendszer egy idő után a hagyomány részévé válhatott - állítja ezzel szemben Nagy Pál romanológus-történész. Ezt szerinte több forrás is bizonyítani látszik. Esterházy János gróf 1675-ben például saját maga nevezte ki Vörös Mihályt a Győr közeli birtokain élő valamennyi cigány első számú vezetőjévé. Ez a megbízás már nem tartalmazta azt a korábban szinte mindig szereplő kitételt, miszerint a cigányok fejvesztés terhe mellett kötelesek elfogadni a kinevezett vajdát és engedelmeskedni neki. A Vörös família utóbb több mint száz évig tartó vajdasága folyományaként - Nagy szerint - a cigányok a 17-18. században mintegy kitermelhették maguk közül a hatalom számára is elfogadható saját vezetőiket. Alighanem léteztek kisebb hatalmú vajdák is. Több, az 1700-as évekből fennmaradt perirat vajdaként említi a vándorcigányok vezetőit is. Egy némileg rendhagyó eset szerint Schót József szolgabíró 1749 márciusában például nevezetes Göllei vajda kompániáját fogta vádba a Somogy megyei Mernye község plébánosának meglopásával, aminek bizonyítása során egy másik trupp elöljárójának, bizonyos Czimpa vajdának a vallomása számított perdöntőnek.

Ezekből a periratokból azonban - állítják a kétkedők - a vajdarendszerről továbbra sem lehet megtudni semmi közelebbit, mint ahogy a vajdai rekvizitumokkal (ezüstbottal, nyaklánccal és fémkupával) felszerelt elöljárókat ábrázoló korabeli rajzokból és festményekből sem.

A tisztánlátást igencsak zavarja, hogy másféle vajdaverziót valószínűsítenek más, későbbi korokból származó iratok, amelyek szerint a hatóságok - például a bíróság - előtt egy-egy cigányt a vajdája képviselt afféle védőügyvédként. "A mujáló, magyarul a szájas az oláhcigányok külügyminisztere, aki egyben szertartásmestere is a közösségnek, ám tévedés volna azt állítani, hogy döntés- és főképp törvényhozó hatalma is volt, ezt a funkciót az íratlan romani kris alapján ítélkező öregek tanácsa töltötte be" - állítja Bársony. A gázsókkal, vagyis a többségi (az egyszerűsítésre erősen hajlamosító előítéletektől nem mentes), nem cigány társadalommal leginkább érintkező, konfliktushelyzetben intézkedő romákat természetesen tisztelet és megbecsülés övezte, de - Bársony szerint - fajtabelijeik őket még véletlenül sem hívták vajdának. Mégis a most beiktatandó Kállai Csaba által hangoztatott régi-új vajdakoncepcióra rímel, hogy a jó diplomáciai érzékű, tekintélyesnek számító mujálók szavára nem csupán a nemzetségen vagy a tágabb törzsön belül adtak. Az Erdős Kamill etnográfus által az 1950-es években elkezdett, azóta is folytatott néprajzi gyűjtésekből tudható, hogy egy-egy ilyen bölcs mujálót az ország minden részéből felkerestek a cigányok vitás ügyeiket eldöntő tanácsért, s a kutatók egyetértenek abban, hogy ez a szokás máig él. Igaz, az önszabályozás szerintük bűnügyekre nem vonatkozott, azokban mindig az állami igazságszolgáltatás intézkedett.

Mindezt erősen árnyalják Erdős azon kutatásai, melyek szerint a vajda kifejezés a cigányság drasztikus asszimilációját hozó 20. században a csendőrök, később pedig a rendőrök által besúgónak megtett személyeket is jelentette, s hogy az 1950-es években maguk a cigányok csúfolták így azokat a lelkes népegészségügyi aktivistákat, akik a cigány telepek higiéniáját próbálták - gyakran erőszakos módon - növelni (HVG, 2002. június 22.).

A második világháború utáni időszakból legfeljebb önjelölt, esetleg tehetősségük, élettapasztalatuk okán szűkebb környezetük által vajdának titulált személyekre akadt példa, akiknek igazságtételi jogosítványuk nem akadt, legfeljebb hagyományőrző ceremóniamesterek voltak. Ráadásul titokban, mert - mint az Sághy Erna szakíró kutatásaiból kiderül - a romák önálló gazdasági, politikai és kulturális felemelkedése nem fért meg az elsőként hivatalosan egy 1961-es párthatározatban megfogalmazott szocialista cigánypolitikával. Eszerint a cigányság nem nemzetiség, a roma kultúra "csupán életmód", és a cigányság fejlődésének egyetlen útja a szocializmust építő többségi társadalomba való beolvadás.

A vajdasággal kapcsolatos egyik jelenkori fejlemény a Daltestvérek című, 1992-ben megjelent könyvével a hazai cigánykutatásokat új alapra helyező Michael Sinclair Stewart brit kulturális antropológus megállapítása, miszerint ő sem bukkant az intézmény nyomára. (Nem mellesleg a kutatások szerint a letelepedett magyar, azaz romungro és román nyelvű beás cigány közösségekből mindig is hiányzott a "vajda-tudat".) Stewart 1984-ben a magyar előítéleteket (de a magyar nyelvet) sem ismerve beköltözött - e téren is úttörőként - két évre a Heves megyei harangosi cigány telepre. Igaz, nem vajdákra vadászott, hanem a romaneszt, a cigány életmódot térképezte fel.

VAJNA TAMÁS

Szellem

Az új vezér

A gázsók, vagyis a nem cigányok körében teljesen ismeretlen, de még roma berkekben is csak az általa verbuvált...

400 milliós támogatást kap új filmjére az Aranybulla rendezője

400 milliós támogatást kap új filmjére az Aranybulla rendezője

Elkezdték támadni a wifiket, az új módszer neve: a legközelebbi szomszéd támadása

Elkezdték támadni a wifiket, az új módszer neve: a legközelebbi szomszéd támadása

Fenntartotta a bíró a Trump ellen hozott ítéletet

Fenntartotta a bíró a Trump ellen hozott ítéletet

100 milliárd euróval vágná meg a migrációs és egyéb kiadásokat a legnépszerűbb német kancellárjelölt

100 milliárd euróval vágná meg a migrációs és egyéb kiadásokat a legnépszerűbb német kancellárjelölt