Pablo Picasso: Vázlat Az avignoni kisasszonyokhoz, 1907

A bázeli múzeum saját és letétben lévő anyagánál csak a párizsi Centre Pompidou és a New York-i MoMA Picasso-kollekciói gazdagabbak. A bázeli gyűjtők már korán vásárolták a művész alkotásait. Raoul La Roche, a bankár, akit Le Corbusier ismertetett meg Párizsban a modern művészettel, 1921-től folyamatosan vette Picasso és az avantgárd alkotásait. Ezek később mind a Kunstmuseum gyűjteményébe kerültek. A sikeres bázeli üzletember, Rudolf Staechelin 1914–1924 között hatalmas modern anyagot halmozott fel az akkori vezető német és francia műkereskedők kínálatából. Tőle került 1947-ben a múzeumba hosszú távú letétként Picasso három remekműve: A két testvér (1906), az Arlequin farkassal (1918) és az Ülő Arlequin (1923) a neoklasszikus korszakból. Egy másik helyi üzletember, Karl Im Obersteg szintén első osztályú Picasso-műveket vásárolt: a kétoldalas Nő páholyban / Abszintot ivó nő (1906), a második Ülő Arlequin és a szürrealista korszakból származó Fekvő akt (1934) az ő gyűjteményének letétje. Maja Hoffmann – akinek második férje a Bartók-pártfogó Paul Sacher volt – a Mademoiselle Léonie (1910) után Picasso öt további kubista képét szerezte meg, amelyek szintén mind a Kunstmuseumban láthatók.

Különleges szerepet játszott Picasso népszerűsítésében a 2010-ben elhunyt, világhírű bázeli műkereskedő, Ernst Beyeler, aki 1954-től csaknem évente rendezett kiállításokat, 1966-ban pedig olyan szerződést sikerült kötnie a művésszel, hogy igény szerint (!) vásárolhatott tőle. Az általa tett alapítvány tulajdonában van (a Kunstmuseum után) Bázelben a legnagyobb Picasso-gyűjtemény. A többi, meg nem nevezett helyi Picasso-gyűjtő is Beyelertől vette a most kiállított alkotások nagy részét.

A kiállítás címét – Itt vannak a Picassók! – és alapmotívumát azonban az 1967-ben lejátszódott, részben tragikus események adják. Minden egy balesettel kezdődött: 1967. április 20-án a bázeli charter légitársaság, a GlobeAir egyik gépe Nicosiában, rossz időjárási körülmények között, kényszerleszállás alkalmával beleütközött egy dombba. A 128 utas közül csak négyen élték túl a szerencsétlenséget. A társaság elnöke és főrészvényese egy bizonyos Peter Staechelin volt, akinek apja – sok más elsőrangú festménnyel együtt – a már említett Picassókat is megszerezte. A baleset miatt a GlobeAir csődbe ment, és a főrészvényes ellen kártérítési eljárások indultak. Miután ezeket nem tudta kielégíteni, kénytelen volt képeket eladni az apai gyűjteményből. Először Van Gogh A bölcsőt ringató című művét adta el Amerikába (ma a Metropolitan Museum, New York tulajdonában). Amikor kiderült, hogy a Kunstmuseumban letétbe helyezett két korai Picassót is pénzzé akarja tenni, az igazgató, Franz Meyer – helybeli politikusok, újságírók, művészek és polgárok segítségével – a város nyilvánosságához fordult a képek megmentése érdekében. Ennek eredményeként a Staechelin-alapítvány (a jogi tulajdonos) kemény tárgyalások után beleegyezett, hogy árverés helyett 8,4 millió svájci frankért (ma ez 30 milliónak felelne meg) Bázel városának ajánlja fel a műveket megvételre.

Miután a kormány ajánlatát – hogy a költségvetésből 6 millió frankot szánjanak a vásárlásra – a helybeli parlament nagy többséggel elfogadta, még 2,4 millióra volt szükség. Ezt egy híressé vált Bettlerfest (Koldusünnep) alkalmával – amelyen az egész város részt vett – sikerült is összeszedni. De mivel Svájc a közvetlen demokrácia országa, időközben a tönkrement légitársaság egyik megkárosított kisrészvényese kezdeményezésére népszavazást tartottak azzal a céllal, hogy megakadályozzák a közpénz felhasználását efféle érdektelen képek megvásárlására mondván, hogy az összeget inkább olcsó lakások építésére, vagy kórházak fejlesztésére kellene felhasználni. Az ilyen populista érvelés mindig és mindenütt népszerű. Ezenkívül 1967-ben Picasso még messze nem élvezett olyan általános elismerést a nagyközönség körében, mint manapság. Így mindenki biztosra vette az ellenzők győzelmét. A népszavazás eredményét 1967. december 17-én hirdették ki: a bázeliek 32 118 igennel (27 190 nem ellenében) jóváhagyták a 6 milliós hozzájárulást a Picassók megvételére.

A Kunstmuseum igazgatója a szavazást követő órákban a támogatókkal ünnepelt egy étteremben, amikor telefonhoz hívták. Picasso felesége, Jacqueline volt a vonalban, és arra kérte Meyert, hogy rögvest utazzék a művészhez Dél-Franciaországba, mert meglepetés várja. Meyer szeretett volna pár nappal később menni, de Jacqueline figyelmeztette: ha késik, a festő megváltoztathatja elhatározását. Az igazgató másnap már a mougins-i villában volt. A kilátásba helyezett meglepetés minden várakozást felülmúlt: Picasso annyira megörült a bázeliek demokratikus döntésének, hogy elhatározta: két olajfestményt és egy, a világhírű Avignoni kisasszonyokhoz készült vázlatot ajándékoz a városnak. De nem az állami hivatalnokoknak – tette hozzá –, hanem a bázeli fiataloknak adja őket. Az egyik festmény, az 1906-ban készült Férfi, asszony és gyerek szerinte jól illik a bázeli gyűjteményben lévő klasszicista képeihez. A másik művet az igazgatónak kellett volna kiválasztania két kései alkotás közül. Miután nem tudta (vagy inkább ügyesen nem akarta) eldönteni, melyik tetszik neki jobban, Jacqueline azt javasolta Picassónak: adja oda mind a kettőt; amibe ő rögtön bele is egyezett. A nagyvonalú adománynak volt még egy pozitív utójátéka: a hír hallatán az említett Maja (Hoffmann) Sacher elhatározta, hogy ő is ad egy Picasso-képet a múzeumnak. Így került a kubista korszakból származó kép, A költő (1912) is a Kunstmuseum tulajdonába. A legenda szerint a hölgy egyszerűen leakasztotta a képet házának faláról, és maga vitte be a megajándékozott intézménybe.

Ez a háttere a mostani bázeli Picasso-kiállításnak, amely a város sok évszázados humanista és polgári művészetpártoló tradíciójának folyamatosságáról tesz tanúságot. (Megtekinthető július 21-ig.)