Kalapács alatt a Rockefeller-gyűjtemény

Kalapács alatt a Rockefeller-gyűjtemény

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Műértő

Leonardo da Vinci Salvator Mundijának tavalyi, új dimenziókat nyitó rekordára után újabb különleges csúcseredmény született a rekordhajszolásra „kihegyezett” nemzetközi műkereskedelemben, ez azonban sokkal kevésbé hatott a meglepetés erejével: a tavaly elhunyt amerikai megagyűjtő, David Rockefeller és felesége, Peggy kollekciójának többnapos élő, illetve online árverése májusban 832,5 millió dolláros összbevételt hozott a Christie’s-nél.

Az összeg néhány tízmillióval feltehetően még nőni is fog, mert a 19 legszebb ékszer értékesítésével megvárják a június 12-i kiemelt aukciót. Ez az eredmény több mint 70 százalékkal haladja meg az egyetlen magángyűjtemény árverezéséből származó eddigi legmagasabb, 484 millió dolláros bevételt, melyet Yves Saint-Laurent és élettársa, Pierre Bergé gyűjteményével ugyancsak a Christie’s ért el még 2009-ben. A rekordokat összehasonlítva nem szabad persze elfelejteni, hogy a 9 évvel ezelőtti csúcs olyan időpontban született, amikor a nemzetközi műkereskedelem mély hullámvölgyben volt, most viszont felszálló ágban van.
Jean-Baptiste-Camille Corot: Velence, kilátás a Quai des Esclavons-ra, 1845
©

Az eredményért elismerés illeti a sikerért valóban sokat tett Christie’st – erre később még visszatérünk –, de az igazi főhajtás a gyűjtőnek, David Rockefellernek jár. Feleségével együtt ugyanis az évtizedek során valóban rendkívül sokszínű – kritikusai szerint túlzottan is eklektikus, a festmények mellett többek közt európai bútorokat és kerámiákat, az amerikai iparművészet remekeit, ezüstöket, kínai porcelánokat és más ázsiai műtárgyakat is tartalmazó –, s egyben páratlanul kvalitásos kollekciót épített fel. Ha még élne, bizonyára nagy elégtételt jelentene számára, hogy 17 olyan festményt, illetve szobrot őrzött gyűjteményében, amelyek most alkotójuk számára életműrekordot jelentő áron keltek el, s emellett több műtárgykategóriában is csúcseredmény született. David Rockerfellernek volt kitől örökölnie a gyűjtőszenvedélyt, ám ugyanakkor a gyűjtéssel járó felelősséget is megérteni: édesanyja, Abby Aldrich Rockefeller nemcsak a gyűjtésben, hanem a kultúra támogatásában is példaként szolgált számára, ő volt ugyanis a világ egyik lefontosabb múzeuma, a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) egyik társalapítója. Ez az intézmény aztán David életében is meghatározó szerepet játszott: évtizedekig részt vett az irányításában, s haláláig tiszteletbeli elnöke maradt. 1994-ben 21 remekművet, 2005-ben pedig 100 millió dollárt adományozott a MoMA-nak, ami holtversenyben ma is a legmagasabb összeg, amelyet egy múzeum egyéni támogatásként valaha is kapott. Rockefeller, akinek érdeklődése szinte minden művészettörténeti korszakra kiterjedt, de a kortársakig már nem jutott el, régóta nem csinált titkot abból, hogy milyen sorsot szán a kollekciójának. Többször kijelentette nyilvánosan is, hogy halála után a művek visszatérnek a műkereskedelembe, hogy másoknak is örömet okozzanak: egyrészt új tulajdonosaiknak, másfelől pedig ama 12 alapítvány támogatottjainak, amelyek között a végrendelet értelmében az árverés teljes bevételét szétosztják.

 Muzeális remekműveket jó áron eladni nem nagy teljesítmény, gondolhatják sokan, legfeljebb az értékesítés jogának megszerzése követelhetett nagy erőfeszítéseket. A valóság azért kicsit más. Az csaknem magától értetődött, hogy a műveket a Christie’s viheti piacra: a milliárdos gyűjtő és az aukciósház jó kapcsolata igen hosszú múltra tekint vissza – talán elég annyit mondanunk, hogy a Christie’s New York-i aukciós termének a Rockefeller Center ad otthont. De mindez nem azt jelenti, hogy a lehetőség magától hullott az ölükbe. A Rockefeller-örökösök szemében nyilván sokat nyomott a latban, hogy a ház a teljes gyűjteményre garanciát vállalt, azaz eleve biztosította a 100 százalékos értékesítési arányt. A garanciák adása a nagy aukciósházaknál ma bevett – ám nem kockázatmentes – gyakorlat, de a teljes gyűjteményre adott jótállás kivételnek számít. Ezt a vállalást ráadásul a Christie’snek a tavalyi év első felében kellett megtennie, amikor – kétéves visszaesés után – még korántsem volt egyértelmű, hogy a piaci hangulat újra pozitív irányban változik majd. A cég tehát kockáztatott, és ez a lépés, mint az árveréseken kiderült, bejött. Az előkészületek egy teljes évet vettek igénybe; a ház szakemberei a Rockefeller-archívum munkatársaival közösen nagyon precíz, régiókra lebontott tervet dolgoztak ki annak érdekében, hogy az aukciót magát és a tételeket „testre szabott” módon népszerűsítsék. Annak például, hogy az egész kampányt Hongkongban indították, nemcsak az volt az oka, hogy a kínai gyűjtők ma az európaiaknál könnyebben mozgósítanak a csúcsművek vásárlásához szükséges összegeket, hanem az is, hogy Rockefeller korábbi karitatív tevékenységének Kína volt az egyik kiemelt kedvezményezettje – s ezt persze a kampány során sem mulasztották el hangsúlyozni.

Diego Rivera: Riválisok, 1928
©

Végül is az árverés meggyőzően igazolta, hogy a sikeres értékesítést az adott műtárgy kvalitása, a proveniencia és a hatékony marketing együttesen biztosítja. A szabályt erősítő kivételek persze most is akadtak. A rekorderedmények fényében szinte észrevétlen maradt, hogy voltak azért komoly bukták is. A legnagyobb csalódást Pierre Bonnard Boulevard des Batignolles című párizsi utcaképe okozta, melyet Rockefeller 2006-ban 856 ezer dollárért vásárolt. Ez az összeg most a becsérték alsó határa volt, a licit azonban már 250 ezernél véget ért, így az új tulajdonos a korábbi ár harmadánál is kevesebbért szerezte meg a művet. Nem tekinthető kudarcnak, de azért apró megjegyzésekből érzékelhető, hogy az árverés legdrágább tétele, Picasso rózsaszín korszakának remeke, a Lányka virágcsokorral „hozta ugyan a kötelezőt” – a 115 millió dollár a művész második legmagasabb aukciós ára –, de előzetesen ennél is többet vártak érte.

 A művek túlnyomó többsége viszont tényleg beváltotta a hozzá fűzött reményeket, amit az említett számos életműrekord is igazol. A legjobb napja Claude Monet-nak volt, aki a Tavirózsák egyik változatával 84,6 millió dollárra javította életműrekordját, és két további munkájával is bekerült a TOP 10-be. A legnevesebb csúcsjavítók közé tartozott Paul Cézanne is, aki fekvő odaliszkjának 80,7 milliós árával csaknem megduplázta eddigi rekordját. Csúcsot döntött továbbá Eugène Delacroix (9,8 millió dollárral), Camille Corot (kissé meglepő módon egy velencei városképért ajánlott 9 millió dollárral), Giorgio Morandi (4,3 millióval) és Odilon Redon (4,1 millióval). Diego Rivera a Riválisok című festményért kifizetett 9,7 millióval nemcsak saját rekordárát háromszorozta meg, de az eddig Frida Kahlo által tartott 8 milliós latin-amerikai csúcsot is megdöntötte.

A legnagyobb licitcsaták egyébként nem a festményekért, hanem néhány műtárgyért, illetve Rockefeller személyes használati tárgyaiért alakultak ki. Egy sèvres-i porcelán étkészlet a XIX. század elejéről például a várt 150–250 ezer dollár helyett 1,8 millióért kelt el, míg az a piknikkosár, amelyet Rockefeller II. Hasszán marokkói királytól kapott ajándékba 1986-ban, 10 ezer dolláros becsértékével szemben 212 500 dollárt ért meg új tulajdonosának.

Emőd Péter

(Megjelent a Műértő 2018 júniusi lapszámában)