szerző:
Műértő

Bécs tele van plakátokkal: „A város zsidók, muszlimok, menekültek, külföldiek nélkül”. Csak második pillantásra lesz világos, hogy ez egy kiállítás címe, s nem úgy van köze a valósághoz, ahogy nálunk a menekültellenes plakátoknak.

Hugo Bettauer Die Stadt ohne Juden című, 1922-ben megjelent regénye alapján Hans Karl Breslauer készített némafilmet 1926-ban. A Film Archiv Austria abból az alkalomból vetíti ismét a művet és rendezett köréje kiállítást, hogy egy párizsi bolhapiacon megtalálták az elveszettnek hitt részeket, a filmet restaurálták, és így először tudják teljes egészében bemutatni.

Kiállítási enteriőr

Hugo Bettauer a XX. század elején népszerű író volt, számos regénye magyarul is megjelent, köztük a Nagyváros zsidók nélkül, több kiadásban (legutóbb 1991-ben ismét). Az osztrák filmarchívum nem tartotta elegendőnek a szerencsés megtalálás alkalmából csupán a múltra koncentrálni, hanem a kiállítással aktualizálta is a témát. Szomorú, hogy milyen könnyen megtehette: csak ki kellett egészíteni a címet.

A regény arról szól, hogy Bécs megszavazza, száműzzék a zsidókat a városból, mert ők az elszabadult infláció és a munkanélküliség okozói. Sőt: a nőket is elorozzák az árják elől, a bécsi nők ugyanis jobban kedvelik a zsidó férfiakat, mint a tisztességes, de fantáziátlan keresztény ifjakat. A regény humoros formában, de pontosan tükrözte a húszas évek antiszemitizmusát, a zsidók nélküli város egyfajta szatirikus disztópia volt. A zsidóknak különvonatokon kellett elhagyniuk a várost, meghatározott mennyiségű holmit vihettek magukkal. A bécsiek ünnepelték kiűzésüket, átvették üzleteiket, beköltöztek lakásaikba. A helyzet azonban csak nem akart javulni ezután sem. A hölgyek hiányolják gavallérjaikat, „vágyódni kezdtek kiutasított kedvesük után”. A párizsi divat helyett lóden díszeleg a kirakatokban, hitelek, pénzforgalom nélkül nem élénkül a gazdaság, bezárnak a kávéházak, üresen állnak a kiadó lakások. A regény egy szerelmi szálra is felfűződik. A város vezetésének egyik tagja megszavazza a zsidók kiűzését, megfeledkezve arról, hogy lánya egy zsidó férfi felesége, és ezzel boldogtalanságba taszítja gyermekét. A fiatalember azonban egy évvel később álnéven, álruhában visszatér, és plakátokkal lázít, megbolondítja a várost – egészen addig, amíg mindez kormányellenes tüntetésekhez, új választásokhoz és a zsidók visszahívásához vezet. Happy end.

A regénytől a film kissé eltér, például Bécs nincs konkrétan megnevezve, német ajkú városként azonosítható az I. világháború utáni években. A film korábbi, nem teljes, feltehetőleg cenzúrázott vagy öncenzúrázott kópiájára a holland filmmúzeumban bukkantak rá 1991-ben az ottani szakemberek. Ebből hiányoztak az egyértelmű politikai állásfoglalást hordozó részletek, a bécsi zsidóság társadalmi életét jól láttató helyszínek, valamint a film eredeti befejezése.

A város zsidók nélkül

Nikolaus Wostry, a bécsi filmarchívum munkatársa a Guardiannek elmondta: a filmet nem csupán a múltról szóló műként akarják bemutatni, hanem aktuális üzenetként is. Hiszen az, amit a regény és a film szatíraként, valószerűtlen szélsőségként jelenített meg, hamarosan realitás lett. A film restaurálása és bemutatása egyszerre örökség és felelősségvállalás.

A kiállítást ennek a felelősségnek szentelik. Összegyűjtötték az elmúlt évtizedek Ausztriájának idegenellenes, rasszista, antiszemita megnyilvánulásait: firkákat, karikatúrákat, falfeliratokat, újságcikkeket, politikai beszédeket, televíziós interjúkat. Levetítik Christoph Schlingensief 2000-ben, a Bécsi Ünnepi Hetek idején megvalósított Ki az idegenekkel! Schlingensief-konténer című projektjéről a valóságshow-k mintájára készült filmet. A híres, 2010-ben elhunyt német rendező az Opera mellett felállított egy konténert, amibe külföldieket, „idegeneket” költöztetett. Az ő életüket láthatták az osztrákok tévéadásban, és szavazhatták ki őket nemcsak a műsorból, hanem, úgy tűnt, az országból is. A fikció valódi, ádáz idegenellenes érzelmeket tett láthatóvá – nem sokkal azután, hogy Jörg Haider Szabadságpártja bekerült az osztrák parlamentbe és a kormányba.

A Bettauer-regény történetét a jelennel vették körbe, öncenzúra nélkül: Sebastian Kurz osztrák kancellár idegenellenes kijelentését loopolják, végtelen ismétléssé silányítják. A kiállítás fókuszában Bettauer élete és a film története kapott helyet, mintegy érzékeltetve a magot, amelyből a jelen gyűlölködése kinőhet, azaz már ki is nőtt. A felelősség jegyében ajánlják a köztársaság kikiáltása 100. évfordulójának a filmet és a kiállítást. A restauráláshoz, megóváshoz szükséges összeget magánadományokból teremtették elő, ezzel a civilek szimbolikusan részt vállalnak a múlt e darabjának megőrzésében.

Bettauer lapokat is indított és szerkesztett. A szexuális felvilágosítás és szabadság hirdetője volt, s ezért a promiszkuitás, az erkölcstelen élet propagálójaként bélyegezték meg. A Horthy-korszakban a Magyarország „tisztaságáért” harcolók szemérmetlennek és pornográfnak nevezték. Halála kapcsán több újság is írt róla.

Bettauert ugyanis meggyilkolták. Otto Rothstock, egy 20 éves fogtechnikus, a bécsi náci párt tagja bement Bettauer lapjának szerkesztőségébe, és több lövést adott le rá. Néhány nap múlva az áldozat belehalt sérüléseibe, a gyilkos pedig feladta magát. Elmeállapotára hivatkozva gyógykezelésre utalták, majd másfél év múlva szabadon bocsátották. A gyilkosságot a bíróság nem helyeselhette, de az indítékokat megértette. Rothstock a hetvenes években még élt, a pornográfiát üldözte. A kiállításon látható az az interjú, amelyet 1977-ben az ORF Teleobjektív című műsorában készítettek vele. Nem érez megbánást, nincs lelkiismeret-furdalása. Mindössze annyit mond, ma már valószínűleg nem lőné le Bettauert, nem szennyezné be a kezét egy jelentéktelen firkász vérével.

Lehet folytatni a nehezen befogadható tények sorát. A film főszerepét, a zsidó hősszerelmes figuráját játszó Johannes Riemann később belépett a náci pártba, varietéken szórakoztatta a német őröket és tiszteket Auschwitzban. Hans Moser, aki a legádázabb antiszemita szerepét játszotta a filmben, nem volt hajlandó elválni zsidó feleségétől, így el kellett hagynia Ausztriát.

Pár éve Nyerges András írt az Élet és Irodalomban Bettauer hazai fogadtatásáról, az uszításról és következményéről, a Horthy-korszak baloldali publicistáinak hallgatásáról. Flohr Zsuzsi 2015-ben készítette és állította ki itthon és Bécsben a regény inspirálta rajzait. Bettauer akár jól ismert is lehetne nálunk. Hogy aktuális, az nem szorul indoklásra. Hogy segít elkerülni a múltbeli szörnyűségek megismétlését, azt csak remélhetjük. (Megtekinthető december 30-ig.)

Turai Hedvig

Megjelent a Műértő 2018 nyári számában

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!