szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A tartós hőség miatt hétfőre is tizenöt megyére, illetve a fővárosra a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az előrejelzés szerint hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet általában 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 Celsius-fok között várható.

A meteorológiai szolgálat figyelmeztetésében azt írta, a napi középhőmérséklet az ország legnagyobb részén hétfőn is 27-30 fok között, északkeleten 25-27 fok körül valószínű. Ennek nyomán Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki, az ország többi területén viszont piros figyelmeztetés lesz érvényben.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyére a heves zivatarok miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Mint írták, hétfő hajnalban a Nyugat-Dunántúlon és az északi határ mentén előfordulhat olyan zivatar, amelyet viharos, óránként 70 kilométer feletti széllökések kísérhetnek. Emellett az UV-B sugárzás maximuma a 7,5-ös, nagyon erős értéket is elérheti.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Szülésznőket gyanúsítanak korrupcióval a budapesti nyomozók

Szülésznőket gyanúsítanak korrupcióval a budapesti nyomozók

A Nyugat szentje és ördöge – 150 éve született Winston Churchill

A Nyugat szentje és ördöge – 150 éve született Winston Churchill