szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A viharos szél miatt szombat reggelig országszerte mintegy száz esethez riasztották a katasztrófavédelem egységeit.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Hajdu Márton elmondta: a legtöbb esetük az északnyugati megyékben, valamint a fővárosban és az agglomerációban volt. A viharos szél jellemzően épületkárokat okozott. Emellett a leszakadt faágak, kidőlt fák okoztak problémákat. Ezekkel összefüggésben előfordultak kisebb áramkimaradások is - tette hozzá.

Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyére, ezen belül Budapestre másodfokú, hófúvás miatt pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szombaton a viharos szél miatt. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják. A friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.

Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, és Veszprém megye területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, ami azt jelenti, hogy ezeken a területeken is előfordulhatnak óránkénti 70 kilométeresnél erősebb széllökések.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán azt írta: heves hózivatar és az óránkénti 110 kilométeres erősséget meghaladó széllökések is előfordultak szombat hajnalban. Helyenként több mint 5 centiméter hó hullott. 

Szombaton napközben még többfelé várható viharos szél, az előrejelzés szerint késő délutántól fokozatosan mérséklődik a légmozgás.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Az OpenAI nem eladó – Elon Musknak üzent a vezérigazgató

Az OpenAI nem eladó – Elon Musknak üzent a vezérigazgató

Négyszer már eltiltották a vezetéstől, most egy forgalomból rég kivont kocsival kaptak el egy férfit – videó

Négyszer már eltiltották a vezetéstől, most egy forgalomból rég kivont kocsival kaptak el egy férfit – videó

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem írta alá a párizsi MI-csúcs zárónyilatkozatát

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem írta alá a párizsi MI-csúcs zárónyilatkozatát

Csak a februári fizetés biztos a Szabad Európánál, már a bezárásra is felkészültek

Csak a februári fizetés biztos a Szabad Európánál, már a bezárásra is felkészültek