szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Marad az esős, hűvös idő, 16-18 foknál nem lesz ma melegebb.

Csütörtök reggelre délkelet felől megvastagszik a felhőzet, délen, délkeleten és keleten többfelé várható eső. Általában erős, viharos lesz az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában véve 1 és 7°C között alakul, a szélcsendesebb, derültebb dunántúli völgyekben azonban még előfordulhat gyenge fagy.

Napközben jobbára a felhőké lesz a főszerep, kevés napsütésre kezdetben északnyugaton, délután északkeleten, keleten számíthatunk. Az ország délkeleti, déli, délnyugati részén kisebb eső, délután a Tiszántúlon egy-egy zápor alakulhat ki. Az erős, többfelé viharos északi, északkeleti szél a késő délutáni óráktól fokozatosan mérséklődni kezd.

Délutánra többnyire 11 és 16°C közé melegszik a levegő, de a tartósabban borongós délnyugati tájakon – elsősorban Tolna és Baranya megyében – ettől pár fokkal hidegebb lehet, míg északkeleten, keleten akár 18°C köré is melegedhet a levegő.

Péntek reggel közepesen, illetve erősen felhős időre ébredhetünk, számottevő csapadék sehol sem várható. A légmozgás mérsékelt, gyenge marad. A legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 8°C között alakul.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Újfajta telefonos csalás terjed, ha ilyen hívást kap, ne dőljön be neki – videó

Újfajta telefonos csalás terjed, ha ilyen hívást kap, ne dőljön be neki – videó

Publicus: A magyarok fele szerint igazak a Rogán Antalt ért amerikai korrupciós vádak

Publicus: A magyarok fele szerint igazak a Rogán Antalt ért amerikai korrupciós vádak

Lezárták az M5-ös autópályát Kiskunfélegyházánál

Lezárták az M5-ös autópályát Kiskunfélegyházánál

Videókon mutogatja a brit kormány, hogyan viszik el a rendőrök az illegális bevándorlókat

Videókon mutogatja a brit kormány, hogyan viszik el a rendőrök az illegális bevándorlókat