szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hidegfront vonul át az ország fölött hétfőn, esőre és sokfelé viharos szélre kell majd számítani – áll az Időkép.hu előrejelzésében.

Hétfő virradóra északnyugat felől markáns hidegfront érkezik. A megnövekvő felhőzetből többfelé kell számítani esőre, záporra, elsősorban a déli, délkeleti és a keleti tájakon zivatarra is. Egyre többfelé megerősödik, a Dunántúl északi felén és a főváros környékén viharossá fokozódik az északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 12 és 17°C között alakul.

Napközben kelet felé távozik a csapadékmező, délután inkább már csak kisebb esőre, futó záporokra számíthatunk, de keleten, északkeleten még többfelé lehet zápor, esetleg zivatar. Eközben elkezd felszakadozni a felhőzet nyugat felől. Többfelé erős, északnyugaton viharos lesz az északnyugati szél. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet: 14 és 20°C között alakulnak a maximumok, keleten lesz melegebb.

Kedden reggel változóan felhős időre ébredhetünk, délnyugaton és keleten fordulhat elő csak egy-egy futó zápor. Többfelé még mindig élénk lesz az északnyugat szél, a Dunántúl északi felén erős, viharos lökésekre is számítani kell. Hideg lesz a reggel, 5 és 10°C közé csökken a hőmérséklet, de a fagyzugos, szélvédettebb völgyekben ettől egy-két fokkal hidegebb is lehet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Donald Trump nekimenne az európai fenntarthatósági törvénynek is

Donald Trump nekimenne az európai fenntarthatósági törvénynek is

Elmondták, milyen új Nagykörutat álmodik a főváros - széles bringasáv jön, de az áruszállítókra is gondolnak

Elmondták, milyen új Nagykörutat álmodik a főváros - széles bringasáv jön, de az áruszállítókra is gondolnak

„Meg akarta ijeszteni” áldozatát a dohánybolti késelő, mert szerelmes belé

„Meg akarta ijeszteni” áldozatát a dohánybolti késelő, mert szerelmes belé

Öt év után újra szabad turistáskodni Észak-Koreában

Öt év után újra szabad turistáskodni Észak-Koreában