szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Továbbra is egy anticiklon alakítja kontinensünk középső részének időjárását, így szerda estig folytatódik a nyugodt, csapadékmentes idő – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Nyugaton azonban fekete fellegek gyülekeznek, erről egy térképet is közölt a szolgálat.

Szerdáig még maradhat a nyugodt, napos idő, 17 fok lehet holnap is – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), amely szerint ez egy anticiklonnak köszönhető.

met.hu

Némi változatosságot csak az Alpokalján tartósabban megmaradó alacsonyszintű felhőzet, másutt pedig a hajnalra kialakuló ködfoltok jelenthetnek – jelentette az OMSZ.

A szolgálat egy térképet is közölt a nyugati határ közelében megmaradó felhőzetről, amelynek sötét árnyalatú foltja a Kárpát-medence nyugati peremén vehető ki.

met.hu

Csütörtökön a Dunántúl nyugati felén erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, néhol tartósabban megmaradhat a köd, helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat. A Dunántúl keleti részén a ködfoltok feloszlása után szakadozott felhőzet valószínű, míg még keletebbre sok szűrt napsütés ígérkezik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9 és 16 fok között várható, keleten lesz a melegebb.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Az USA 25 millió dolláros díjat tűzött ki Nicolás Maduro venezuelai elnök fejére

Az USA 25 millió dolláros díjat tűzött ki Nicolás Maduro venezuelai elnök fejére

Szegedi kutatók dolgoznak rajta: olyan eszköz jöhet, ami otthon is kiszúrja a légzőszervi betegségeket

Szegedi kutatók dolgoznak rajta: olyan eszköz jöhet, ami otthon is kiszúrja a légzőszervi betegségeket

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Ezzel magyarázza a mágnás, hogy sértetlen maradt a malibui csodavillája, miközben a szomszéd házakat felperzselte a tűz

Ezzel magyarázza a mágnás, hogy sértetlen maradt a malibui csodavillája, miközben a szomszéd házakat felperzselte a tűz