szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Minden héten válaszol az olvasók ingatlanjoggal kapcsolatos kérdéseire Németh Zoltán László jogász, a Magyar Ingatlan Tanács főtitkára. Ezúttal szó esik az ablakot leárnyékoló élettelen fáról, valamint az engedély nélkül épített teraszról.



Tisztelt Ügyvéd Úr!

Egy négyemeletes ház földszintjén lakunk, és a házunkhoz egy kert is tartozik, amely tele van élettelen fákkal. Ez eleve nem szép látvány, ráadásul az egyetlen szobánk ablaka előtt is éktelenkedik három példány. A lakók nem engedik, hogy kivágassuk a kiszáradt fákat, pedig minket nagyon zavarnak, hiszen teljesen leárnyékolják a lakást. Mit tehetünk ebben a helyzetben? A problémát a lakógyűlésen is felvetettük, de elutasították a kivágásra vonatkozó kérésünket.

Köszönettel:
A.

Tisztelt Asszonyom!

Élő fák kivágásáról a társasházi közgyűlés hozhat határozatot, egyszerű többséggel. Az Ön esetében ugyanakkor másról van szó, hiszen a fák élettelenek. (Élő fák kivágásához bizonyos esetekben jegyzői engedély is szükséges.) Mivel az élettelen fák veszélyeztethetik az élet és vagyonbiztonságot is, erre hivatkozva kérhetné kivágásukat, fenyegető veszély esetén pedig ki is vágathatná azokat. Adott esetben a tűzoltóságot is felkérheti az ilyen munka elvégzésére.
Van még egy szempont, amire hivatkozhat, méghozzá az, hogy az élettelen fák csökkentik lakása értékét, hiszen csökkentik a benapozást és elveszik a kilátás jogát. Ha Ön bírósághoz fordulna, a bíróság azt vizsgálná, hogy azon többségi tulajdonosok érdeke erősebb-e, akik ragaszkodnak az élettelen fákhoz, vagy az Öné, akinek az éktelenkedő száraz fák konkrétan sértik az érdekeit. Szempont lehet az is, hogy mikor vette az ingatlant, és az élettelen fák akkor is ott voltak-e, vagy időközben pusztultak el.



Tisztelt Ügyvéd Úr!

El szeretnék költözni, és már ki is néztem az új házat, mindössze egy problémám van vele: a tulajdonos elárulta, hogy a teraszt építési engedély nélkül fedte és üvegezte be. Vállalok kockázatot azzal, ha az ingatlant így veszem meg? Van esély arra, hogy az ilyesmi kiderül? Ha igen, milyen szankcióra számíthatok?

Köszönettel:
Szalai Mónika


Tisztelt Szalai Mónika!

Az engedély nélkül építkezéseket építésügyi ellenőrzés alapján, sokszor pedig a szomszéd bejelentésére vizsgálják ki. Építési engedély szükségeltetik többek között teraszépítéshez, a külső homlokzatok megváltoztatásához, és ablak vágásához is. Ha tehát a tulajdonos nem kért engedélyt, és ez kiderül, megvizsgálják, hogy az épületrész fennmaradhat-e. Ilyenkor a helyi építésügyi szabályzat mellett tűzvédelmi és egyéb szempontokat is figyelembe vesznek, beleértve az építmény esztétikáját is. Amennyiben nem adnak fennmaradási engedélyt, elrendelik az elbontást, és akkor is építésügyi bírságot szabnak ki, ha az építmény fennmaradhat. Ön tehát a vásárlással azt kockáztatja, hogy a teraszt lebontatják, vagy fennmaradási engedélyt adnak rá, viszont megbírságolják Önt  mivel tudott a szabálytalanságról, és így vette meg az ingatlant. Terasz esetében a második eset valószínűbb, az építésügyi bírság nagysága pedig a felépített épület értékének 20-100 százaléka lehet.

 

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Az iskola bejáratánál állt meg a szíve egy 16 éves lánynak Szarvason

Az iskola bejáratánál állt meg a szíve egy 16 éves lánynak Szarvason

Megvan, mikor tartják a megismételt elnökválasztást Romániában

Megvan, mikor tartják a megismételt elnökválasztást Romániában

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó