szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A bírósági végrehajtási törvénybe foglalt, az ingatlanokkal kapcsolatos önkormányzati elővásárlási jog túlterjeszkedik a lakásmaffia áldozatainak védelmén, ezért azt kivette a törvényből az Alkotmánybíróság - a határozat a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.

A végrehajtási törvénybe annak 2005-ben történt módosításakor került be egy szabály, amelynek célja a lakásmaffia áldozatainak a védelme volt. Miután az árverezésre került lakások árait az említett csoport tagjai igyekeztek "leverni", ezért az önkormányzatok jogot kaptak arra, hogy az árverezést követő 30 napon belül - elővásárlási joggal - megszerezzék a lakásokat. A törvény indoklása szerint az eladósodott család így továbbra is a régi lakásban élhetne, de immár bérlőként (ráadásul az önkormányzat olcsón, a "levert" áron jutna lakáshoz).
 
Az Alkotmánybíróság előbb a jogegyenlőség szempontjából vizsgálta a vitatott szabályt. Az önkormányzati elővásárlási jogot a jogalkotó a végrehajtási törvény ingatlan végrehajtásról szóló részének általános szabályai között helyezte el. Így az kiterjed az ingatlan végrehajtás egészére, tehát a lakásokon túl például a termőföldekre is. Ahhoz, hogy a többi vevőhöz képest az önkormányzat ilyen többlet jogosítványt kapjon, alkotmányos indok szükséges. Az önkormányzat szociális feladatai körében a lakásmaffia áldozatainak védelme megfelelő alkotmányos indok lehet, de csak a megvalósításához szükséges mértékben - mondja a határozat. A tényleges jogszabály szöveg viszont túlterjeszkedik e célon.
 
A vizsgálat második eleme a jogbiztonságra terjedt ki. Az önkormányzati elővásárlási jog az általános szabályok közé került, viszont a részletszabályok az árverési előírások között találhatók. Így nem egyértelmű, hogy az elővásárlási jog csak az árverési vételre, vagy a végrehajtás egyéb értékesítési formáira (árverésen kívüli eladás, vagyonelkobzás stb.) is vonatkozik. Tehát nem megfelelően került be a törvény rendszerébe az önkormányzatok elővásárlási joga.
 
Itthon

A vidéket célozta meg a fővárosi lakásmaffia

Az ingatlanpiac lassulása miatt elárasztotta a magyar vidéket a fővárosi lakásmaffia - írja a Magyar Hírlap. Ezúttal a Nemzeti Földalapban lévő állami földek felvásárlására szerveződnek kétes üzleti körök, amelyek a kisebb tulajdonszerzési illetékfizetési kötelezettség és a majdani továbbadásból remélt busás haszon reményében hajlandók a tényleges piaci értéknél is többet fizetni a felkínált területekért.

MTI Itthon

Visszaszorulnak a lakásmaffia-bűncselekmények

A társadalmi összefogásnak köszönhetően visszaszorulóban vannak az úgynevezett lakásmaffia jellegű bűncselekmények – közölte Póczik Szilveszter kriminológus, a szakterület kutatója.

MTI Gazdaság

Hamis okmányokkal nem tud majd manipulálni a lakásmaffia

Jövő januártól szinte lehetetlen lesz hamis igazolvánnyal lakást venni - egyebek mellett ez is szerepel abban a jelentésben, amelyet Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán terjesztett az Országgyűlés elé. A beszámoló a lakásmaffia elleni fellépés eddigi intézkedéseit, valamint a közeljövő feladatait tartalmazza.

Fico levélben tudakolja Elon Musktól, hogy milyen amerikai pénzek mentek szlovákiai civileknek és újságíróknak

Fico levélben tudakolja Elon Musktól, hogy milyen amerikai pénzek mentek szlovákiai civileknek és újságíróknak

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

Kiderült, hogyan választanak kutyát az emberek – a hasonlóság meglepő

Kiderült, hogyan választanak kutyát az emberek – a hasonlóság meglepő

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer