Az úgynevezett lakásmaffia-jellegű bűncselekmények a rendszerváltozást követő társadalmi változások nyomán jelentek meg, amikor felbukkant egy széles elszegényedett réteg, az önkormányzatok pedig értékesíteni kívánták részben leromlott lakásállományukat. Ezzel széles lakáskínálat jelent meg, ugyanakkor a lakásokat megvásárlók nem voltak tisztában azzal, milyen tulajdonosi kötelezettségek hárulnak rájuk, sokan amúgy is anyagi nehézségekkel küszködtek. Ekkor figyeltek fel a bűnözők a lakáspiacban rejlő lehetőségekre.

Mint mondta, az összes bűncselekmény és bűnelkövető számához viszonyítva az ingatlancsalások és elkövetőik száma ugyan elenyészően kicsi, az okozott kár azonban igen jelentős. Ugyanis nemcsak az elorzott ingatlanok áráról van szó, hanem arról a felmérhetetlen társadalmi kárról és költségről, amelyet ezek a cselekmények okoznak: a hajléktalanságról, családok széthullásáról, a sértettek esetleges újbóli talpra állásának többletköltségeiről, az intézményekbe vetett közbizalom megrendüléséről.

Póczik hozzátette: az elkövetők esetében persze szó sincs igazi „maffiáról”, központilag irányított, az egész országot átfogó, hierarchizált, üzletszerű elkövetésről, hanem sokkal inkább egymástól független elkövetők vagy kisebb elkövetői csoportok és segítőik olykor egyedi, másszor ismétlődő eseteiről.

A potenciális áldozati csoport a súlyosan leszegényedettek, az érdekeik felismerésében és érvényesítésében korlátozottak, idősek, magánnyal, társkeresési problémával küzdők, fogyatékosok, alkohol- vagy kábítószerfüggők, nyugdíjasok közül került ki - mondta a kriminológus.

Ezek számát gyarapították azok, akik úgy gondolták, az ingatlan-adásvételi szerződésbe bújtatott hitel-manipulációkkal jó üzletet kötnek. Ők jelzálogra alapított bankhitel felvétele helyett csalárd hitelszerződést írtak alá, amely formailag adásvételi szerződés volt. Az elkövetőkkel kötött háttér-megállapodás szerint az eladók a vételárat egy állítólagos – rendszerint a vevők által ajánlott – „befektetőnek” adták át abban a hiszemben, hogy azt a pénzt néhány hónap alatt megforgatva busás haszonnal együtt fizeti vissza, ők pedig játszva visszavásárolják ingatlanukat.

Az önjelölt pénzügyi zseni azonban hamarosan azzal állt elő, hogy nem sikerült a befektetés, nemcsak az ígért mesés haszon, de a tőke is elúszott. Az ingatlant pedig már rég átírták az új tulajdonos nevére.

A lakásmaffia-jellegű bűncselekmények száma a 2001-2002-es csúcs után mára csökkenni látszik: a társadalmi összefogásnak köszönhetően visszaszorulóban van.

A szakember példaként említette, hogy újra közhitelesnek mondható a földhivatali nyilvántartási rendszer, megszűnt a széljegyek alapján történő munka, megszüntették a nepperek tevékenységét, amikor ismerőssel, a hivatalos eljárást megkerülve lehetett földhivatali bejegyzéseket intézni. Biztonsági elemekkel látták el a tulajdoni lapokat, így nehezen hamisíthatóak, a földhivatalok jogosulttá váltak ügyfeleik kilétének ellenőrzésére. Emellett megszűnt a földhivatalokban az a lehetőség, hogy egyszerű nyilatkozat alapján be lehessen tekinteni az ingatlan előtörténetébe, így szerezve meg csalárdul a csaláshoz szükséges releváns személyes adatokat. Számos jogszabály-módosításra is sor került.

Mint elmondta, az ingatlan-visszaéléseknél igen magas az áldozati közrehatás foka, a sértettek túlnyomórészt - ha akaratlanul is - hozzájárultak a bűncselekmények bekövetkezéséhez. Az elkövetők gyakran előre kitanítják a leendő áldozatukat, mit kell mondania az ügyvédnek, közjegyzőnek, utóbbiak pedig az előttük elhangzottakat kénytelenek okiratba foglalni. Utólag, különösen, ha több tanú áll szemben a magára hagyott sértettel, igen nehéz bizonyítani, hogy a szerződésbe foglaltak nem feleltek meg a sértett valódi akaratának. Ezért is nagyon fontos a megelőzésben, hogy a feleknek külön-külön ügyvédje legyen. A megelőzés további eszköze lehet a társadalmi összefogás, a közösségi bűnmegelőzés rendszere és a jogtudatosság erősítése is.

Póczik Szilveszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a károsultak a ma érvényben lévő szabályok szerint nem kártalaníthatóak. Ez a jogi helyzet azért is aggályos, mert e cselekmények jelentős része azért következhetett be, mert az állam nem teljesítette az ingatlan-nyilvántartás közhiteles voltára vonatkozó kötelezettségét. Nyitva áll a kérdés, hogy az állam felelőssé tehető-e ezért, és kártérítésre, kárenyhítésre kötelezhető-e azon jóhiszemű sértettek esetében, akik részben a hivatali rendszer hiányosságai miatt váltak földönfutóvá. Ennek megoldás a közeli jövő feladata – tette hozzá.