A kereskedelmi ingatlanok piacán elérkezett a növekedés időszaka. A kínálat nemcsak a bevásárlóközpontok, üzletközpontok és strip mall-ok terén bővül, nő az üzletek mérete is.

A gombamód szaporodó üzletházak mellett szembetűnő jelenség, hogy egyre impozánsabb, nagyobb területű üzletek fogadják a belépőket. A szinte piactérré bővült, több száz négyzetméteres helyiségekben már-már a bőség zavara fogadja a látogatót. A „megaüzletek” szaporodása mögött számos ok húzódik meg: a kereskedelemben megfigyelhető a nemzetközi cégek térnyerése, ezek üzletsratégiáját pedig sok esetben nemzetközi standardok írják elő. A márkára jellemző szabványok betartása miatt a cégek gyakran kényszerülnek akár egymás melletti vagy mögötti területek egymásba nyitására – magyarázza Koroknai Szabolcs, a Colliers Magyarország kereskedelmi üzletágának szakértője.

Egy másik ok a növekvő árukínálat és az üzlet prezentálásának szükségessége, amely szintén helyigényes. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy kellően stabil háttérrel és jó üzletpolitikával – no meg talán némi szerencsével is – a négyzetméterek növekedése a siker záloga lehet. A Colliers szakembere szerint több neves üzletlánc ezer négyzetméter feletti üzleteiben nagyobb hatékonyságot produkált, mint a néhány száz négyzetméteresekben. Vagyis ily módon növelhető a fajlagos forgalom.

A reprezentatív, reklámértékű belvárosi üzletek a konkurencia és a piac felé is hatásos üzenetnek bizonyulnak, mivel az üzletnagyság sokszor a cég piacon betöltött szerepét is jelzi. A tapasztalatok szerint a nagyobb üzletterületek bérlői erősebb pozícióval rendelkeznek a tárgyalás során, így alacsonyabb bérleti díjat alkudhatnak ki. A területnövelés önmagában nem tekinthető a siker zálogának, mivel a túl gyors növekedés áruellátási vagy infrastrukturális zavarokhoz vezethet.

Az üzletterületek növekedésének további oka az, hogy terjedőben vannak a nyugati mintájú bevásárlóudvarok. A „strip mall” név alatt működő üzletközpontok jellemzője, hogy olcsóbb telkeken, a városszéli forgalmasabb utak mentén épült földszintes üzleteik alacsony bérleti díj ellenében is nagy alapterületet nyújtanak a bérlőknek. A tér tehát egyre bővül a vásárlók körül, legyen az luxus vagy „pénztárcabarát” üzlet.

ecoline.hu Vállalkozás

Irodapiac: nem elég a toronyház

A Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fórumának jelentése szerint a budapesti irodák kínálata annak ellenére csökkent, hogy ebben a negyedévben négy új irodaházat is átadtak.

hvg.hu Iroda és üzlet

Élményközpont épül Kispesten

Idén szeptemberben kezdik meg a ferihegyi repülőtér és a belváros között félúton lévő Neo Center építését. A mintegy 60 millió euró összköltségű multifunkcionális komplexum várhatóan 2009 első negyedévében nyitja meg kapuit.

Zoë Kravitz lesz a Macskanő Robert Pattinson Batmanje mellett

Zoë Kravitz lesz a Macskanő Robert Pattinson Batmanje mellett

Népszava: Kövér lemondatta volna Borkait, de Orbán közbelépett

Népszava: Kövér lemondatta volna Borkait, de Orbán közbelépett

"Keleti partnerség" - Orbán egy rakás új fotót tett ki a bakui útjáról

"Keleti partnerség" - Orbán egy rakás új fotót tett ki a bakui útjáról

Felkerült a netre 2500 PC-s játék, köztük egy nagyon jó horror

Felkerült a netre 2500 PC-s játék, köztük egy nagyon jó horror

Itt a Volvo első villanyautója, egy 408 lóerős kompakt divatterepjáró

Itt a Volvo első villanyautója, egy 408 lóerős kompakt divatterepjáró

Az MTA csökkentené az iskolai óraterheket, a kormány nem is reagált javaslataikra

Az MTA csökkentené az iskolai óraterheket, a kormány nem is reagált javaslataikra