Mit keres a zongora a konyhában? – ez a kérdés foglalkoztatja az íreket az Év Otthona versenyben
Egy 150 éves zongorát állított be egy ír férfi a konyhájába.
Egy 150 éves zongorát állított be egy ír férfi a konyhájába.
hvg.hu
Tihanyban és Zamárdiban több mint egymillió forint a négyzetméterenkénti ár.
hvg.hu
Teljesen felújítják a neoreneszánsz palotát.
hvg.hu
A minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások már 65 milliárd forintnyi háztartási vagyont védenek az MNB szerint.
MTI
A tóparti települések lakossága eddig az országos átlagnál is gyorsabban fogyott, de 2020 a visszájára fordította a trendet.
hvg.hu
Vannak olyan fővárosi kerületek, ahol akár 170 ezer forintot is eléri a havi bérleti díj.
hvg.hu
A két fődíj mellett szakmai, támogatói és közönségdíjakat is kiosztanak.
hvg.hu
A HÉV-vonal felújítása, illetve a 2-es metróval való összekötése a tervek szerint 200 milliárd forintba fog kerülni. A Miniszterelnökség közzétette a látványterveket is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A dolgozókat kiterelték az utcára, a rendőrség átvizsgálta az épületet.
hvg.hu
A tervek szerint egész évben látogatható lesz a 65 milliárd forintért épülő pálya.
hvg.hu
Nyugat felé egyre drágábbak, kelet felé pedig egyre olcsóbbak a fővárosi bérleti díjak az Otthon Centrum szerint.
MTI
Kockaházak felújításához és új házak építéséhez is lehet letölteni tervrajzokat a Nemzeti Mintaterv Katalógusból.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A törzsrészvények után járna a 99 eurócent, a dolgozói részvényekért viszont már közel 204 ezer eurót fizetne ki a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő.
MTI
Turisztikai attrakcióra és szolgáltatásfejlesztésre adott be pályázatot az Appeninn alá tartozó cég, és győzött.
hvg.hu
Nem került pénzbe, hogy március 15-én a magyar zászló színeivel világították meg a világ legmagasabb épületét.
hvg.hu
Húszmillió forintot már engedtek az árból a színész örökösei.
hvg.hu
Már most nagyon kelendőek a tóparti ingatlanok, a járvány után pedig még nagyobb robbanás várható.
hvg.hu
Rengeteg háztartás fantáziáját megmozgatta a legfeljebb 3 millió forintos lakásfelújítási támogatás. Egy új lakószoba kialakítása vagy a már meglévők rendbetétele után azonban még megannyi költségünk lehet. Érdemes alaposan körüljárni a lehetőségeket, ha kifogytunk az önerőből és mindenképp külső finanszírozásból folytatnák az otthonszépítést.
Bank360.hu
Amikor saját megtakarításból vásárol valaki nyaralót vagy hétvégi házat, akkor nemigen foglalkozik azzal, hogy mi szerepel – nyaraló, üdülő, hétvégi ház stb. – fő rendeltetési jellegként a tulajdoni lapon. Pedig a dolog ebben az esetben is lényeges, ám ha hitelből finanszíroznánk a vásárlást, akkor akár ezen állhat vagy bukhat a dolog. A Bankmonitor.hu szakértői ezért pontokba szedték, hogy mire kell mindenképp felkészülni.
Fülöp Norbert
A Parlamentben kapták meg a kérdést, mégis miért lehet a települési szabályzatot megkerülve látkép- és környezetromboló luxusapartmant építeni az egykori aligai úttörőtábor helyén, de Dömötör Csaba gyorsan tisztázta, hogy ez nem tartozik a kormány hatáskörébe.
hvg.hu