Az állatkerti Biodóm energiafogyasztása akkora lesz, mint egy egész kerületé
Alaposan elszálltak a fővárosi állatkert Biodómjának építési költségei, és a majdani üzemeltetés körül is vannak kérdések.
Alaposan elszálltak a fővárosi állatkert Biodómjának építési költségei, és a majdani üzemeltetés körül is vannak kérdések.
Az eddigi két adósáv mellett egy harmadikat vezettek be a Somogy megyei településen.
Egy új kamerarendszer miatt kerül ennyivel többe a projekt.
A forgalom a tavalyinál 8-10 százalékkal magasabb lehet – közölte Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
A klímavédelem miatt csökkentik otthonaikban a karácsonyi díszkivilágítást a németek, sokan a karácsonyi fények teljes elhagyását tervezik a jövőben – ez derült ki egy közvélemény-kutatásból.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által működtetett fejlesztő foglalkoztató intézmények termékeit, vagyis fogyatékossággal élő emberek által készített tárgyakat árusító karácsonyi vásár nyílt hétfőn a főigazgatóság budapesti épületében.
Az elvégzett munka 4-5 százalékát valószínűleg soha nem fogják kifizetni.
Igen, mindenhol hatalmas nutellás üvegek lesznek.
Először nyitott vidéki éttermet a Padthai Wokbar.
A BKK volt vezérigazgatója a Facebookon emlékezett meg arról, hogy igaza volt.
Nem kapott az új Néprajzi Múzeum építésének leállításával kapcsolatos megkeresést az intézmény, a beruházás az önkormányzati választás óta is zavartalanul folytatódik – mondta el Kemecsi Lajos főigazgató pénteken újságíróknak Budapesten.
Hatvanhat év után újra nemzeti stadiont avatnak Budapesten: az este hét órakor kezdődő Magyarország–Uruguay barátságos mérkőzéssel hivatalosan megnyílik Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb ilyen létesítménye, a Puskás Ferenc Stadion. Az új stadion valódi különlegességét az adja, hogy nemcsak a külsejében, hanem az alapanyagában is benne van a régi. Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni róla.
Többen mentek oda, mint amennyien eljöttek. A kisebb városok versenyét a Pest megyei települések nyerték, élükön Szigetszentmiklóssal. A kisvárosoknál az élbolyba tartozik még a Velencei-tónál lévő Gárdony és Velence, illetve Hajdúszoboszló, Siófok és Balatonalmádi.
Pikó András, Józsefváros polgármestere arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy a kerületben több lakóházban szünetel a gázszolgáltatás, a szolgáltató kivonult, mért, és nem adta vissza a gázt.
Ha valaki azzal nyerészkedik, hogy belterületté minősít egy területet, attól elvennék a nyeresége nagy részét.
A közlekedési szakember szerint órákra bedugulna a város, ha mindenki autóval próbálna elindulni meccs után a stadiontól.
Ha valakinek korábban vissza kellett fizetnie lakástámogatást, az eleshet a csoktól.
A létesítmény 4 szintes és 3674 négyzetméteres lesz.
Nem állt meg a drágulás az ingatlanpiacon, már egy panellakás négyzetmétere is félmillió felett van Budapesten.
Az új stratégia része.