Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Négymilliárd euró beruházási értékű fejlesztést mutatnak be a magyarok Európa legnagyobb ingatlanos kiállításán, Münchenben.
Összeállt az októberi müncheni Expo Real kiállításon részt vevő projektek listája. A Budapest-standot a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) és Budapest önkormányzata működteti, és a következő három-öt év ingatlanfejlesztési piacából adnak ízelítőt – írja a Világgazdaság. A bemutatott fejlesztések együttes kivitelezési költsége a négymilliárd eurót is meghaladja, ebből 2,5 milliárd eurónyit magáncégek valósítanak meg.
A bemutatandó állami beruházások között szerepel az egymilliárd eurós Liget Budapest projektet, valamint a HIPA által képviselt, összesen mintegy 300 millió eurónyi beruházás, melyek között a két szállodából és ötven apartmanból álló gyógyászati központ, a 60 millió eurós kapuvári egészségpark és az 50 millió eurós Tópark Be My City szerepel. Utóbbi 2007-ben indult nagy elánnal, a válság miatt azonban elakadt a fejlesztés az M0–M1–M7 autópályák által határolt területen.
Az üzleti fejlesztések között a Gránit Pólus Central Park WestEnd-közeli városnegyedét, a Kopaszi-gátnál a Property Market által épített BudaPartot és a Forestay Development 418 szobás magánkollégiumát mutatják be. Emellett egy újabb, már régóta tervezett, de építési engedélyt még nem kapott magasházat, az Agora Budapestet is prezentálják, ezt az Árpád híd pesti hídfőjénél építené a HB Reavis. Korábban megírtuk, hogy az Agorát beelőzte a GTC fejlesztése, a Twist (képünkön), mely júniusban kapott engedélyt a 90 méteres toronyház felhúzására.
Münchenben az ország legnagyobb irodaháza, a Wing Zrt. projektje – azaz a Telekom-székház –, valamint a Wizz Air nemzetközi repülési oktatóközpont is szerepel majd.
Az év nagy kihívása volt, hogy az idén is lesznek-e olyan nagy értékűek a tranzakciók, mint tavaly, amikor rekord született az ágazatban, de az IFK elnöke, Takács Ernő szerint a fejlesztői aktivitás nem csökkent, a kelet-közép-európai ingatlanbefektetések 15 százaléka Magyarországon történik.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.