Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Gyár épül a leromlott állapotú épület helyén.
Egy használaton kívüli, több mint 50 éves, leromlott állapotú vasbeton siló robbantásos bontásával folytatódott az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori háztartásvegyipari gyárának bővítése – adta hírül a társaság.
A bontás az előkészítő szakasza a 15 milliárd forintos, várhatóan 2021 elejére elkészülő beruházásnak, amelynek keretében az Unilever egy 11 ezer négyzetméteres csomagolócsarnokkal, két új gyártósorral és egy 8 ezer négyzetméteres raktárral bővíti kapacitását.
A silót 1964-ben, a Nyirterv tervei alapján az 1. sz. Mélyépitő Vállalat kezdte el építeni, az egy évvel később átadott létesítmény 47 méter magas volt, és 500 vagon magot tárolhattak benne. Az építmény anyagának minőségi problémái miatt már 1980-ban és 1986-ban is javítani kellett a keletkező repedéseket. 1991-ben egy – szerencsére személyi sérüléssel nem járó – baleset is bekövetkezett: akkor a 4. számú siló fala szakadt ki. A létesítmény az építési technológiai bizonytalanságok, az építmény kora és a korróziós hatások miatt az utóbbi időben már csak limitált kapacitással működött, a 34 méter helyett csak 20 méteres magasságig lehetett feltölteni, vagy csak könnyű mag (napraforgó) tárolására volt alkalmas.
A gyárbővítéssel érintett területen az épületek bontását a Szikla Terv Kft. végzi, a robbantásos bontással pedig a több évtizedes gyakorlattal rendelkező miskolci Detonet Kft.-t bízták meg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.