Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A legnagyobb mértékben a XI.és XII. kerületben drágultak a használt lakások, de még mindig az V. kerületben kell a legtöbbet fizetni egy négyzetméterért.
A pandémiával és visszaeséssel terhelt tavalyi év után talpra állt az ingatlanpiac, amit a kereslet növekedésével párhuzamosan az árak emelkedése is mutat – közölte az Otthon Centrum.
Budapesten a használt társasházi lakások átlagos négyzetméterára 762 ezer forintra nőtt, ami 3,5 százalékkal magasabb, mint 2020-ban. Ugyanakkor azt is hozzátették, az öt százalék alatti átlagárnövekedés egyúttal azt jelenti, hogy idén nem minden kerületben emelkedett a téglalakások négyzetméterára, jellemzően a drágább kerületekben csökkentek, míg az olcsóbbakban nőttek az árak.
Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető elmondta, a legnagyobb mértékű visszaesést az V. kerület mutatta átlag 9 százalékkal, melyet a XIII. kerület 7 százalékos árcsökkenése követett. Az észak-budai és belvárosi kerületek többségében stagnáltak az árak.
A legnagyobb mértékben, átlagosan 15 százalékkal Budán a XI. és XII. és Pesten a XVII., XVIII. kerületekben drágultak a lakások, de a VIII. kerület 9 százalékos, és a XIV. kerület 7 százalékos drágulása is említést érdemel.
A V. kerületben mért átlagosan 956 ezer forintos fajlagos ár a legmagasabb a kerületek között, ám előnye jelentősen csökkent az utóbbi években mérthez képest. Ezt az értéket most a XII. kerület közelítette meg leginkább (930 ezer Ft/m2), de az I. és II. kerület (900 ezer Ft/m²) is közel van a belvárosi értékhez. A pesti oldalon a XIII. kerület az ötödik legdrágább budapesti városrész (880 ezer Ft/m²). Buda többi kerületében valamivel alacsonyabb volt az átlagos ár (750-850 ezer Ft/m²), míg a belváros többi kerületében leheletnyivel szerényebb összeget kértek az eladók (630-815 ezer Ft/m²). A legolcsóbbnak a VIII. kerület bizonyult, míg a legdrágább a VI. kerület volt.
A külső pesti kerületek átlagos négyzetméterárában jelentős különbség mutatkozik. Az élén továbbra is a XIV. és XVI. kerület áll átlag 685 ezer forintos fajlagos árral, melyhez a XVII. és XVIII. kerület zárkózik leginkább 635 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. A legolcsóbb dél-pesti kerületek azonban nem érik el a fél millió forintot: a XXIII. kerületben átlag 432 ezer forintot, a XXI. kerületben 485 ezer forintot, és a XX. kerületben 499 ezer forintot mért az Otthon Centrum az idei év első kilenc hónapjának társasházakra szűkített eladási statisztikái alapján.
A magyar lakások drágulása a harmadik legnagyobb az EU-ban
Az EU egészében harmadával többe kerülnek átlagosan a lakások most, mint 2010-ben, Magyarországon eközben 100 százalékosnál is nagyobb volt a drágulás.
A cég közleménye szerint a panellakások négyzetméterárának középértéke 562 ezer forintra nőtt idén Budapesten, ami az utóbbi évekhez képest mérsékeltebb emelkedés, ám a téglalakásoknál nagyobb, 7,5 százalékos árnövekedést jelent. Ennek megfelelően a legtöbb kerületben emelkedtek az árak a tavalyihoz képest. Ez alól a VIII. és X. kerület jelent kivételt, ahol 2-5 százalékkal csökkentek a négyzetméterárak. A többi kerületben 5-15 százalékkal nőttek a fajlagos árak.
A legdrágább kerületnek a XI. kerület bizonyult átlag 700 ezer forintos négyzetméterárral, melyet a XIII. kerület 650 ezer és III. és IX. kerület 620 ezer forintos fajlagos átlagára követett. A többi kerület között nincs nagy különbség, 475-575 ezer forint között váltakozott a négyzetméterár átlaga. A legkedvezőbb fajlagos ár a dél-pesti XX. és XXI. kerületet jellemzi, míg legdrágábbnak a VIII. és XIV. kerület bizonyult – írják.
A használt családi házak átlagos négyzetméterára 529 ezer forint volt a fővárosban, ami 10,9 százalékos növekedésnek felel meg 2020-hoz képest. A kerületek többségében két számjegyű növekedés volt megfigyelhető, mely alól kivételt jelent a XVIII. és XXIII. kerület, ahol nem volt változás, illetve néhány százalékkal még csökkentek is a négyzetméterárak.
A legdrágább a hagyományokhoz híven Buda hegyvidéki családi házas övezete lett, kiváltképp a II. és XII. kerület, ahol a fajlagos ár 800 ezer forint felett alakult, míg a III. és XI. kerületben átlag 650-700 ezer forintot fizettek négyzetméterenként. A pesti oldalon Zugló 608 ezer forinttal a legdrágább, míg a többi külső pesti kerület átlagos négyzetméterára 500 ezer forint körül alakult. Ennél olcsóbban csak a három dél-pesti kerületben lehetett vásárolni: a XX., XXI., és XXIII. kerületben az átlagos négyzetméterár mindössze 300-400 ezer forint volt az első kilenc hónap összegzése alapján.
(Képünk illusztráció)
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.