Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Tovább nőttek a lakbérek 2024 februárjában. Januárhoz képest országosan 1, Budapesten 1,1 százalékos volt az emelkedés, éves szinten pedig 11,6 és 11,3 százalékos drágulás következett be – derül ki a KSH–ingatlan.com lakbérindex eredményeiből.
A 2015-ös szinthez képest mostanra duplázódtak meg a bérleti díjak országos átlagban. Budapesten ennél kisebb ütemű volt a drágulás, mert a fővárosban 2015-höz képest 90 százalékkal kerülnek többe az albérletek. Ennek legfőbb oka, hogy Budapesten már eleve magasabb szintről indultak el felfelé a bérleti díjak – értékelte a februári adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Mint elmondta, az albérletek drágulása elsősorban azzal magyarázható, hogy
a bérek és keresetek jelentősen emelkedtek, márpedig erre reagálnak a legérzékenyebben a tulajdonosok. Amint növekedést látnak, feljebb viszik a bérleti díjakat.
A koronavírus-járvány idején bekövetkezett albérletár-csökkenés is amiatt következett be, mert a bérlők fizetőképessége átmenetileg csökkent.
Balogh László a februári 1 százalékos bérletidíj-emelkedésről elmondta, hogy a drágulás folyamatosan lassul, mert januárban országosan még másfél, Budapesten pedig közel kétszázalékos volt a havi növekedés üteme. Tavaly februárban pedig még 20 százalékos volt az éves drágulás mértéke, ami mostanra 11 százalékra mérséklődött.
Budapesten az átlagos lakbér 250 ezer forintot tett ki. A legnagyobb kínálattal rendelkező városrészei közül Újbudán és Angyalföldön 240 és 250 ezer forint, a II. kerületben 335 ezer forint, míg a Ferencvárosban 235 ezer forintért lehet kibérelni a lakóingatlanokat havonta. Mindössze négy olyan kerület van – Kőbánya, Rákospalota, Pesterzsébet és Csepel –, ahol 200 ezer forint alatt maradnak az átlagos lakbérek, itt 170-192 ezer forint a jellemző.
A megyeszékhelyek közül Szegeden, Debrecenben és Miskolcon a legszélesebb a választék albérletekből, ám az árak jelentősen eltérnek egymástól. Szegeden már 135 ezer forint az átlag, a debreceni kiadó lakások esetében pedig 200 ezer forint. A borsodi vármegyeszékhelyen pedig 100 ezer forint az átlagos lakbér, amivel az egyik legolcsóbb egyetemvárosnak számít az országban.
Székesfehérvár számít a legdrágább megyeszékhelynek, 210 ezer forintos összeggel. A drágább nagyvárosok közé sorolható még Győr, Veszprém és Tatabánya, ahol 150-180 ezer forintért kínálják a kiadó lakásokat.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A volt külügyminisztert meg is hívta a Karmelitába a miniszterelnök, de eddig nem ültek le beszélgetni.
Súlyosan el van adósodva a GYSEV, a hitelezők december óta nem engedélyezték az árufuvarozási üzletág eladását.
Magyar Levente a Facebookon jelentette be a nagykövet berendelését.