szerző:
ingatlanmenedzser.hu
Tetszett a cikk?

A Veszprémi Közüzemi Zrt.

A Veszprémi Közüzemi Zrt. vezetése vállalta, hogy koordinálja a lakóközösségek és az önkormányzat közötti tárgyalásokat a zárt hulladéktárolókról. Mindez azon a lakossági fórumon hangzott el,  melyet a Lokálpatrióták Egyesülete, a Társasházak Veszprémi Egyesülete és a Lakásszövetkezetek Veszprém Megyei Szövetsége hívott össze - számolt be a Veszprémi Napló.

Utóbbi szervezet elnöke, Krassován György ismertette álláspontjukat, melynek lényege, hogy az önkormányzat által bemutatott mintadarabot nem fogadják el, követelik az önkormányzati rendelet visszavonását, közös megoldást sürgetnek és polgári engedetlenséget helyeznek kilátásba.

Kovács Zoltán, az önkormányzat képviselője emlékeztette a mintegy 60 résztvevőt, hogy az önkormányzat felfüggesztette a rendeletet, 2013-at jelölve meg a közterületen elhelyezett hulladéktárolók zárttá tételére. Felajánlotta, hogy az önkormányzat minden társasházzal külön egyeztet, mivel nem lehet mindenhol ugyanazt a megoldást alkalmazni.

Kertész Hajnalka azt javasolta, zárható hulladékszigeteket kell kialakítani. Ezekbe több edényt is el lehet helyezni, és tapasztalata szerint nem raknak melléjük szemetet. Göttlinger László, a Közüzemi Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy az önkormányzati rendelet tavaly nyáron jelent meg, kifogást azonban senki nem emelt ellene, csak amikor a város bemutatta elképzeléseit.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!