Az ápolt, esztétikusan kialakított kertért igencsak meg kell dolgoznunk, a szebbnél-szebb növényekre pedig tetemes összeget kell költenünk. Az elkészült kert ráadásul nem jelent garanciát arra, hogy hónapok múltán is jó érzéssel ülhetünk ki a teraszra, nézhetünk ki az ablakon. Erről pedig nem is feltétlenül mi tehetünk: egy-egy növény sokszor eleve halálra, jobb esetben pedig sínylődésre van ítélve, függetlenül attól, hogy látszólag mindent megteszünk érte. Összegyűjtöttük, mire kell ügyelnünk, hogy elkerüljük a csalódást.

Vörös bogyós növényt teszünk árnyékos helyre

Többet ér az ingatlan, ha rendezett a kert   © sxc.hu

Üde színfoltként sokszor ültetünk kertünkbe vörös levelű növényeket, vérmogyorót, vörös levelű borbolyákat, juharokat, díszmirabolánt. Általában nincsenek különösebb igényeik, nem is sokkal kényesebbek, mint a hagyományos, zöld levelű változatok. Mégis gyakran elvesztik pompájukat, és egyszerűen visszazöldülnek. Ezt megelőzendő egyetlen dolgot kell szem előtt tartanunk: annál bordóbbak, annál mutatósabbak, minél több napot kapnak. Árnyékban hajlamosak visszazöldülni, mivel ekkor levelükben kényszerből a fotoszintézist végző zöld színű klorofillok kerülnek túlsúlyba, és nem a vörös színt kialakító antociánok.

Kúszónövények a tűző napon
Sok kisebb, kúszó ágú növény kifejezetten jól mutat sziklakertben, sziklákkal kirakott rézsűben, így oda is ültetjük. Az ilyen növények egy része viszont csak látszólag illik oda, valójában a szenved a naptól, és egy idő után ez meg is látszik rajta. A jerikói lonc, a japánlonc és a távol-keleti futó kecskerágó például előbb-utóbb a többi növény áldozatául esik, ugyanis a napot kedvelő kollégák kíméletlenül elnyomják.

Ölhet a meszes talaj
A faiskolákban egymás mellett sorakoznak a csodaszép növények, azt azonban a legtöbb helyen nem kötik az ember orrára, hogy vannak olyan fajok, amelyek kerti körülmények között szinte meg sem élnek. A mészérzékeny vagy mészkerülő növényekkel pedig ez a helyzet. A kisebb növényeket még tarthatjuk megfelelő talajjal megtöltött dézsában, kisebb helyen a talajt is kicserélhetjük, a nagyobb termetű növények viszont hosszú távon pusztulásra ítéltetnek. Mészkerülő fajokat tehát csak akkor vásároljunk, ha gondoskodunk a megfelelő talajról, vagy csak időlegesen szeretnénk gyönyörködni bennük. Ilyen dísznövény például a csarab és a rododendron. A mészérzékeny fajok, mint például a vörös tölgy, a mocsárciprus vagy egyes gyöngyvessző fajok ugyan megélnek meszes talajon is, de csak akkor, ha rendszeresen öntözzük őket, és párás környezetet is teremtünk számukra − még ilyen viszonyok között is sokkal kényesebbek.Önjáró növények
A lepottyant dióból kikelő fácskát sokszor megsajnáljuk, és hagyjuk, hogy a virágoskert közepében terebélyes koronát növesszen. Amikor pedig azt vesszük észre, hogy a fa alól sorban tűnnek el az eredetileg ott lévő növények, a környéken nem nő a fű, és sárgul minden, ami zöld volt, az árnyékra kezdünk gyanakodni, és levágjuk az alsó ágakat. A valós ok viszont nem ez: a diófa leveléből juglon nevű anyag mosódik ki, amely a talajba jutva tartósan gátolja a fa körül lévő növények fejlődését. Tehát vagy ne ültessünk díszkertbe diófát, vagy fogadjuk el, hogy előbb utóbb mindent kiírt maga alatt.

Kerülendő szépségek
Egyes növényekkel nem annyira esztétikai, mint inkább egészségügyi problémáink lehetnek. Bármennyire is szép például a tiszafa, ne ültessük kertbe, ha gyerek is van a háznál, ugyanis a növény erősen mérgező. Egyedül a mutatós, piros magköpeny nem okoz mérgezést, a benne lévő mag viszont toxikus. Az egynyári dísznövényként ültetett impozáns ricinus is teljes egészében mérgező. Persze rengeteg olyan dísznövény van, amely egyébként toxikus, csak ennek a kettőnek van olyan magja vagy termése, amely kifejezetten kínálja is magát.