szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az idei kémiai Nobel-díj egyik kitüntetettje, a német Stefan Hell csak azért hitte el, hogy valóban megkapja a díjat, mert felismerte a Svéd Királyi Tudományos Akadémia illetékesének hangját a telefonban.

"Teljesen meglepődtem, alig hittem el" - mondta a szerdai bejelentés után az aradi születésű tudós, a Max Planck Biofizikai Kémiai Intézet igazgatója, akit két amerikai kutatóval, Eric Betziggel és William E. Moernerrel együtt a nanoszkópia területén elért eredményeiért jutalmaznak a legrangosabb tudományos elismeréssel. Kutatási területéről szólva elmondta "nagyon-nagyon fontos megérteni, miként működnek a sejtek és mi megy tönkre, amikor a sejt elpusztul".

Eric Betziget, a Howard Hughes Orvosi Kutatóintézet munkatársát is meglepte a Nobel-díj híre. "Kábultan sétálgattam egy órát a napsütéses Münchenben, attól tartva, hogy megváltozik az életem" - mondta a Reuters hírügynökségnek telefonon a német városból, ahol szerdán előadást kellett tartania.

Még nagyobb lehetett a meglepetés a Moerner család számára. A Stanford Egyetem tudósát, aki egy brazíliai konferencián tartózkodik, felesége értesítette, ő viszont az AP amerikai hírügynökségtől tudta meg a hírt. "Boldog vagyok, le vagyok nyűgözve. Nem sejtettem, hogy rájuk hármukra esik a választás" - mondta Sharon Moerner.

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson