szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A koszorúér-tágító eszköz beültetése után a jelenleginél lényegesen hosszabb ideig kell szedetni a betegekkel véralvadásgátlókat – állapították meg egy nagyszabású vizsgálat alapján amerikai kutatók. Eredményeiket az Amerikai Kardiológiai Szövetség chicagói kongresszusán ismertették, valamint a New England Journal of Medicine című lap online kiadásában is megjelent az erről szóló tanulmány.

A koszorúér-szűkület és -elzáródás terápiája elsősorban szívkatéterezéssel, valamint egy speciális fémháló, úgynevezett sztent beültetésével történik. Az utóbbi években megjelentek a speciális gyógyszerbevonattal ellátott sztentek, valamint olyan biokompatibilis anyagból készült eszközök, amelyek a szűkület kitágítása és az érszakasz stabilizálódása után felszívódnak.

A kezelési protokoll szerint a sztent beültetése után a páciensek egy éven át szednek véralvadásgátlókat. Bostoni szakemberek azonban egy nagyszabású vizsgálattal megállapították, hogy csökken a szívroham, a koszorúér-elzáródás és egyéb kardiológiai szövődmények veszélye, ha ezeket a gyógyszereket még 18 hónapig szedetik a betegekkel.

A vizsgálatban csaknem 10 ezer olyan beteg vett részt, akik a gyógyszerbevonattal ellátott sztent beültetése után aszpirint és valamilyen más vérhígítót szedtek egy éven keresztül. Az összes páciens további 18 hónapig szedte az aszpirint, a vizsgálatban részt vevők fele emellett a két véralvadásgátló valamelyikét is kapta.

A kizárólag aszpirinnel kezelt betegek 6 százalékánál alakult ki a továbbiakban szívroham, érelzáródás vagy valamilyen szív- és érrendszeri probléma, míg a kombinált gyógyszerterápiában részesülők között ez az arány 4 százalék volt.

Egy külön vizsgálatban csaknem háromezer olyan beteg vett részt, akiknek fém sztentet ültettek be, esetükben szintén magasabb volt a későbbi szív-és érrendszeri problémák kockázata, ha a második véralvadásgátló készítmény szedését egy év után leállították.

A kutatók megállapították, hogy 30 hónap után is fennáll a szívroham veszélye, így felvetődik a kérdés, hogy biztonságos-e valamikor is abbahagyni a terápiát. Komoly dilemmáról van szó, tekintettel arra, hogy a véralvadásgátlók szedésének is vannak kockázatai, ráadásul a legújabb kezelési irányzatok, különösen Európában, sokkal rövidebb ideig tartó antikoaguláns-kezelést írnak elő.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hatóság szerint az orvosoknak az érvényes kezelési protokoll szerint kell eljárniuk. "Az FDA aprólékosan elemzi a váratlan eredményeket, ám sem a korábbi kutatások, sem a jelenlegi vizsgálat előzetes adatai alapján nem utalnak a növekvő halálozási kockázatra" – hangsúlyozta Mary Ross Southworth, az FDA illetékese.

Végelszámolás alá került Muri Enikő cége

Végelszámolás alá került Muri Enikő cége

Újabb fogolycseréről állapodhatott meg Putyin és Trump

Újabb fogolycseréről állapodhatott meg Putyin és Trump

Kovács Bálint: Caramel és Kiss Tibi kiállása megmutatta, hogy nevet kapott a Nagy Testvér

Kovács Bálint: Caramel és Kiss Tibi kiállása megmutatta, hogy nevet kapott a Nagy Testvér

Túl drága lett az új autó még a németeknek is

Túl drága lett az új autó még a németeknek is