szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elsüllyedt ókori települést tártak fel az Égei-tengerben, Délosz északkeleti partjainál – jelentette be a görög kulturális minisztérium. Alig két méter mélyen vannak a romok. Eleinte azt hitték a szakemberek, hogy elsüllyedt ókori kikötőt találtak, de később kiderült: fazekasműhely és egyéb építmények maradványaira bukkantak.

A búvárrégészek eddig 16 terrakotta edényt találtak és egy égetőkemencét is feltártak. Hasonló műhelyek kerültek napvilágra Pompejiben és Herculaneumban, ezért emlegetik a leletet "víz alatti kis Pompejiként" – olvasható a Discovery News hírei között.

A műhely előtt kőtömbök sorakoznak, valószínűleg ott húzódott a parti védőgát. Több építmény romjait, falmaradványokat, leomlott oszlopokat is felfedeztek a tengerfenéken.

Délosz A Kükládok szigetcsoport által alkotott kör közepén helyezkedik el Mükonosztól 2,5 kilométerre nyugatra. Szent helyként tartották számon, a görög mitológia szerint ez volt Apolló, a Napisten szülőhelye.

Kultikus helyként és az égei-tengeri rabszolga-kereskedelem központjaként Délosz 700 éven keresztül, a Kr.e. 8. és a Kr.e. 1. század között élte virágkorát. Hanyatlása azután kezdődött, hogy VI. Mithridatész pontoszi király Kr.e. 88-ban lerohanta a szigetet és lemészárolta 20 ezer lakosát. Délosz a Kr.u. 5. században néptelenedett végleg el.

A vízalatti világról itt láthatóak fotók.

A Tátra-csúcs luxusa egy ötvenes évekbeli presszóban

A Tátra-csúcs luxusa egy ötvenes évekbeli presszóban

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója