szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha az önmegvalósítás érdekében komolyan veszi hobbiját, akkor már mindegy, hogy érdekel-e valakit az eredménye.

Egy amerikai író, Lionel Shriver osztotta meg arról a gondolatait a Guardian oldalán, hogy pályafutása elején hiába volt szegény, már akkor is nagyon boldog tudott lenni. Ennek titkát abban látta, hogy már akkor is komolyan élt a hobbijának, az írásnak. Sorra születtek a könyvek, pedig akkor senkit nem érdekeltek a művek, pláne a kiadásuk. Mindettől függetlenül jól érezte magát, mert az önmegvalósítás volt a motivációja.

A Science of Us blog hívta fel a figyelmet arra, hogy ez nem csak egy valaki tapasztalata, hanem bárki hasznosíthatja, és erőt meríthet belőle, ugyanis egy tudományos pszichológiai kutatás ezt a hatást megerősítette. A The Journal of Positive Psychology publikálta is az eredményét, amelyben pontosan levezették az okát annak, hogy miért elég már önmagában a hobbink komoly űzése a boldogsághoz. A kutatás szerint jelenorientáltnak kell lenni, vagyis a pillanatnyi élvezetre kell koncentrálni, nem pedig a hobbi értelmére, még akkor is, ha valaki később ebből szeretne megélni. Nem a jövőbeli, hanem az aktuális igények kielégítését kell keresnünk abban, amit csinálnunk. Ha pedig sikerül, az már mindenkit boldoggá tesz. Egyszerű és triviális dolognak hangzik, de azok számára, akik görcsösen ragaszkodnak a sikerhez, hírnévhez, vagy pénzhez, komoly kihívást jelenthet a megvalósítása. Pedig a szakemberek szerint is érdemes kipróbálni.

Két nézőpont egy kávé mellett: Így simíthatók el a konfliktusok

Két nézőpont egy kávé mellett: Így simíthatók el a konfliktusok

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Szolidaritási menetet szerveznek Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek Ukrajnáért Budapesten