szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A berber makákó hímek közötti szoros barátság erősíti a stresszel szembeni ellenálló képességüket egy német tanulmány szerint.

"Meglepődtünk, hogy a stressz hatásait a fiatal hímek közti kapcsolat is enyhítheti. Ezt a jelenséget eddig csak az anya és gyermeke közti viszonyról és a párkapcsolatról mutatták ki" – mondta Julia Oster, a göttingeni Georg August Egyetem viselkedéskutatója, az amerikai tudományos akadémia lapjában megjelent tanulmány egyik szerzője.

A kutatók másfél évig tanulmányozták a Marokkóban a berber makákókat. Az Atlasz-hegység tölgy- és cédruserdeiben két makákó csoport viselkedését vizsgálták, mindkét csapatnak mintegy 15 tagja volt.

Megfigyelték, hogy a makákó hímek ugyan veszekednek egymással a nőstények miatt, ám az emberekhez hasonlóan ápolják a barátságaikat. Feljegyezték, mikor tisztogatták egymás szőrét és mikor időztek egymás közelében.

Az adatok alapján megbecsülték, mennyire intenzív az egyes hímek kapcsolata a csoportjukban. Azt is feljegyezték, mennyi agresszióval kell egy-egy egyednek szembenéznie egy adott időszakon belül. Továbbá székletmintát is gyűjtöttek az állatoktól, hogy egy bizonyos anyagcseretermék koncentrációját meghatározzák benne, amely az adott makákó stressz-szintjére enged következtetni.

Az elemzés szerint, ha nem volt a csoportban súlyosabb összetűzés, a hím makákók közti szoros barátságoknak csekély hatása volt a stressz szintjére. Ám minél több agresszióval találkozott egy-egy fiatal hím, annál értékesebbnek bizonyultak ezek a barátságok: jelentősen enyhítették a feszültséget.

A kutatók megállapították: a barátkozó berber makákó hímek nyugodtabban reagálnak az agresszióra, és a barátság jelentősen csökkenti a stressz szintjét akkor is, ha azt a fizikai megerőltetés, például a hideg okozza.

 

Magyar Közút: a térfogatváltozó altalaj miatt volt annyira drága a Lázár kastélya felé vezető út felújítása

Magyar Közút: a térfogatváltozó altalaj miatt volt annyira drága a Lázár kastélya felé vezető út felújítása

Kínai kézbe kerül a legendás olasz kotyogósok gyártója, a Bialetti

Kínai kézbe kerül a legendás olasz kotyogósok gyártója, a Bialetti

Halálos koktélt itatott a rábízott gyógyíthatatlan betegekkel egy német orvos

Halálos koktélt itatott a rábízott gyógyíthatatlan betegekkel egy német orvos

Tiszás aktivista lett a Barackfa-dal énekese, aki régen Orbán Viktor beszédei előtt lépett fel

Tiszás aktivista lett a Barackfa-dal énekese, aki régen Orbán Viktor beszédei előtt lépett fel