szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem túl valószínű eshetőség, de a felvetésre lehet tudományosan válaszolni: mi történne, ha egyik pillanatról a másikra eltűnne az emberiség a Földről?

Az AsapSCIENCE meglátása szerint az első néhány hét lenne igazán kaotikus. Az energiatermelő erőművek és egyéb egységek szépen sorban kifogynának az üzemanyagból, ennek köszönhetően pedig világszerte megszűnne az áramellátás. Ez azt jelentené, hogy többek között 20 milliárd csirke, 1,5 milliárd szarvasmarha és 1 milliárd disznó szabadulna ki az elektronikus kerítések mögül. Mivel emberi etetéshez vannak szokva, így többségük nem járna túl jól – ellentétben az emberi tevékenység által kihalásra ítélt fajokhoz tartozókkal, ezek a fajok ugyanis ismét erőre kapnának.

Az utak helyére folyók kerülnének, az épületek többsége összeomlana vagy kigyulladna, az ember által létrehozott dolgok többsége tehát így vagy úgy, de elsorvadna. Egyetlen dolog maradna utánunk, melyre a bolygóra sok-sok évtized múlva érkező idegen civilizáció rácsodálkozhatna. Ez pedig a szemét.

Az AsapSCIENCE videója angol nyelvű, de az animáció nyelvtudás nélkül is tökéletesen érthető.

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly