szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Franciaországban riadóztatták a kutatók a közvéleményt a nyirokmirigyrák új típusa miatt. Világszerte 173 esetet regisztráltak, ezek között egyetlen olyan nő sem volt, akinek ne ültettek volna be korábban mellimplantátumot.

A rák egy ritka fajtájának megjelenését figyelték meg kizárólag mellimplantátummal élő nőknél, ami Franciaországban az implantátumok betiltásához is vezethet.

Francois Hebert, a francia gyógyszerbiztonsági hatóság (ANSM) alelnöke a Le Parisien című lapnak elmondta: az első esetet 2011-ben regisztrálták, majd 2012-ben kettőt, 2013-ban négyet, 2014-ben pedig 11-et, egy beteg meghalt.

"Ha be kell tiltani a mellimplantátumokat, megtesszük a szükséges intézkedéseket" – hangsúlyozta Hebert.

A francia rákkutató intézet is riadót fújt. A kutatók egy új rákfajta megjelenésére utalnak, a nyirokmirigyrák egy típusára (anaplasztikus nagysejtes limfóma, ALCL), amely összefüggésben van a mellimplantátumokkal. A lap szerint világszerte 173 esetet regisztráltak, ezek között egyetlen olyan nő sem volt, akinek ne ültettek volna be korábban mellimplantátumot. 

A szakértők szerint az új betegséget az Egészségügyi Világszervezet (WHO) listájára is fel kell venni. A témában március végére egy szakértői konferenciát is összehívtak. 

MTI / Kollányi Péter

A francia gyógyszerbiztonsági hatóság szerint Franciaországban 18-ból 14 esetben egy bizonyos cég protéziseit viselő nőknél fedezték fel a rákot. A cég laborjaiban végzett ellenőrzéseknél azonban egyelőre nem találtak feltűnő mulasztásokat, kirívó eltéréseket.

A PIP francia implantátumgyártó cég botránya óta szigorodtak az ellenőrzések az országban. A PIP világszerte több százezer alacsony minőségű implantátumot adott el, amelyeket nem a speciális szilikonnal, hanem olcsó ipari szilikonnal töltöttek meg. Ezek a szilikonbetétek könnyebben kiszakadtak, ami gyulladásokhoz vezethet.

Nem volt kimutatható a PIP-implantátumok esetében, hogy általában növelik a rák kialakulásának kockázatát. A botrányt ugyanakkor egy 2011 novemberében nyilvánosságra került eset indította el: egy PIP-implantátummal élő nőnél regisztrálták az új rákfajtát. 

A francia rákkutató intézet becslése szerint tízezer mellimplantátummal élő nőből egynél-kettőnél fejlődik ki a rák e típusa tíz éven belül. A kutatók ugyanakkor szakvéleményükben kiemelték: jelenleg nem indokolt minden szilikonbetét eltávolítása a rák megelőzése céljából.

Csokipapírba rejtett hálapénzzel bukott le egy pécsi nőgyógyász

Csokipapírba rejtett hálapénzzel bukott le egy pécsi nőgyógyász

Pisilős mesével próbálta bepalizni a rendőröket a szuhogyi sikkasztó

Pisilős mesével próbálta bepalizni a rendőröket a szuhogyi sikkasztó

Klasszikus módszerrel buherálta meg a menetidő-számlálót egy bolgár kamionos, de lebukott – videó

Klasszikus módszerrel buherálta meg a menetidő-számlálót egy bolgár kamionos, de lebukott – videó

Kenneth Rogoff: Európa ott van Trump célkeresztjében

Kenneth Rogoff: Európa ott van Trump célkeresztjében