szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Minden kérdésre rossz választ adott egy hallgató a kutatásmódszertan zárthelyin a Műegyetemen, ahol a valójában nagy tudást igénylő eredmény elismeréséül a diákról nevezték el a zh-t.

Novák Gergelyről nevezte el a következő három félévre a kutatásmódszertani zárthelyit a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszéke, mert a hallgató a tárgy első zh-n minden kérdésére rossz választ adott - derült ki a tanszék Facebook-posztjából.

Az elismerés valójában az eredmény mögötti tudásnak szól, annak az esélye ugyanis, hogy valaki minden kérdésre véletlenül rossz választ adjon, 1 a 33,5 millióból, azaz a 0 pontos eredményhez leginkább ismerni kell a jó válaszokat.

A zh egy igaz-hamis tesztből áll, és kutatásmódszertan órán az elmúlt 10 félévben minden zárthelyin felajánlották a hallgatóknak, hogy ha valaki minden kérdésre rossz választ ad, az egész félévre ötöst kap.

De ha véletlenül akár csak egy kérdésre is jól válaszol, akkor már normál pontozás alá esik, a kísérlet tehát nagyon kockázatos.

"Évekig egy jelentkező sem volt, ezért előbb azt ajánlottuk fel, hogy oklevelet is kap az illető, végül pedig azt, hogy elnevezzük róla a zh-t" - idézték a Facebook-posztban a tárgy oktatóit.

"Ebben a félévben Gergely 1 pontos dolgozatot írt. Viszont annál a bizonyos jól megválaszolt kérdésnél a reklamáció során annyira jó érveléssel állt elő, hogy azonnal tudtuk, el kell fogadunk 0 pontosnak ezt a dolgozatot"

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Sorra fagynak le a Garmin okosórái – megszólalt a gyártó

Sorra fagynak le a Garmin okosórái – megszólalt a gyártó

„A zene összeköt” – elkerüli az ilyen közhelyeket ez a vígjáték, amely egy halálos betegséggel küzdő karmesterről szól

„A zene összeköt” – elkerüli az ilyen közhelyeket ez a vígjáték, amely egy halálos betegséggel küzdő karmesterről szól

Volt amerikai nagykövet: Trump barátságát kockáztatják a magyarok azzal, ha leváltják Orbánt

Volt amerikai nagykövet: Trump barátságát kockáztatják a magyarok azzal, ha leváltják Orbánt