szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Izzadtságunk a boldogságunkról árulkodik – ezt állítja egy érdekes nemzetközi kutatás.

Egy nemzetközi egyetemi kutatás során derült ki, hogy boldogság esetén izzadtságunk olyan szagokat áraszt, amellyel tudat alatt mások érzékelhetik, hogy remek a hangulatunk. Ezt egy igen egyszerű vizsgálattal derítették ki, amelynek első lépéseként egyes résztvevőknek olyan videókat mutattak, amelyekről tudták, hogy boldogsággal teli érzéseket keltenek bennük, egyeseknek viszont semleges videókat mutattak, másoknak pedig félelmeteseket. A videók nézése közben a résztvevők kondigépekkel sportoltak, így a kutatók izzadtságmintákat vettek tőlük.

Ezeket a mintákat nőknek mutatták meg, hiszen a nők szaglása általánosságban jobb a férfiakénál. A nők megszagolták a mintákat, de nem tudtak különbséget tenni, hogy melyik minta gazdája boldog, és melyik nem.

Ekkor jött viszont a kutatás érdekes része, ugyanis a szaglás közben a nők arcát egy kamerával vették, majd a felvételeket kielemezték. Az arc minden apró rezdülését figyelték a felvételeken, amelyekből kiderült: a boldog résztvevők izzadtságmintáitól a nők arcizmai minden esetben úgy kezdtek el mozogni, mint amikor kezdenek elmosolyodni. A kutatók szerint tehát az izzadtság szagából tudatalatt érzékeljük, ha valaki boldog.

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Több mint 100 autó csapódott egymásnak egy kínai hídon

Több mint 100 autó csapódott egymásnak egy kínai hídon

Magyar Péter egyelőre nem terítette ki a lapjait, és abban sem biztos, hogy ő lesz Orbán Viktor kihívója, de "ennél csak jobban lehet csinálni"

Magyar Péter egyelőre nem terítette ki a lapjait, és abban sem biztos, hogy ő lesz Orbán Viktor kihívója, de "ennél csak jobban lehet csinálni"

Dubaji pénzért magyar cég szállít orosz gázt Moldova fagyoskodó oroszbarát régiójába

Dubaji pénzért magyar cég szállít orosz gázt Moldova fagyoskodó oroszbarát régiójába