szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint kéthónapos megszakítás után szerdán újraindítják a világ egyik legnagyobb teleszkópja, a harminc méteres tükörátmérőjű TMT építését Hawaiin, a Mauna Kea vulkán csúcsán. A munkálatokat áprilisban függesztették fel az őslakosok tiltakozása miatt.

A 4,1 milliárd dolláros, azaz 1100 milliárd forintos projekt amerikai és kanadai egyetemek, illetve japán, kínai és indiai intézetek együttműködésében valósul meg.

A jelenlegi csillagászati teleszkópoknál lényegesen nagyobb TMT 30 méter átmérőjű főtükre 492 darab, egyenként 1,4 méteres szegmensből áll majd. A gigantikus berendezésnek köszönhetően a tudósok tanulmányozhatják többek között az első galaxisok születését és a csillagvárosok evolúcióját, valamint vizsgálhatják, hogy ezek milyen kölcsönhatásba lépnek a szupermasszív fekete lyukakkal.

A Mauna Kea ideális a teleszkóp megépítésére, hiszen az év 300 napján tiszta az égbolt, s minimális a fény- és a levegőszennyezettség mértéke. Ugyanakkor az őslakos hawaiiak tiltakoznak a tervek ellen, mivel szent helynek tartják a hegyet: úgy tartják, hogy Hawaii istene a vulkán tetején lakik, ráadásul ott van legszentebb és legmélyebben tisztelt őseik temetkezési helye is.

A munkálatokat áprilisban függesztették fel, amikor a rendőrség több mint egy tucat tüntetőt vett őrizetbe, akik a hegycsúcsra vezető utak lezárásával próbálták megakadályozni az építkezést. 

A projektet jegyző nonprofit társaság választmányának elnöke, Henry Yang közleményben jelentette be, hogy a testület kéthavi konzultációk után döntött a folytatásról. Mint kiemelte, a szünetet a munka jobb megszervezésére fordították.    

"Biztosak vagyunk abban, hogy a korlátozott idejű és kiterjedésű földhasználat során kellő gondossággal bánunk e becses területtel egy olyan, az emberiség egészét szolgáló projekt megvalósítása érdekében, amellyel megismerhetjük a világegyetem titkait, kitágítjuk a tudomány határait" - fogalmazott Henry Young.

A jóhiszeműség teljes hiányának értékelte a választmány döntését Kealoha Pisciotta, a hat felperes egyike, akik az építkezés megakadályozása érdekében bírósághoz fordultak.

David Ige kormányzó szerint a nonprofit társaság vezetőségének jogában állt dönteni az építkezés folytatásáról, ugyanakkor, mint kijelentette, tiszteletben tartja a tiltakozók jogait is, akik bírósági keresetet nyújtottak be. A Hawaii Legfelsőbb Bíróság augusztus 27-re tűzte ki az ügy meghallgatását.

„Miniszterelnök úr, vége van!” feliratú felsőben pózolt Molnár Ferenc Caramel felesége

„Miniszterelnök úr, vége van!” feliratú felsőben pózolt Molnár Ferenc Caramel felesége

Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit

Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

Alig nőtt tavaly a kiskereskedelmi forgalom, az NGM szerint ez lendületet ad a gazdaságnak

Alig nőtt tavaly a kiskereskedelmi forgalom, az NGM szerint ez lendületet ad a gazdaságnak