szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy oroszlányi általános iskolás diák egy hónapon át hordott a gyomrában egy iskolai sorverseny közben véletlenül lenyelt ötvenforintost, az iskola nem firtatná az ügyet, de a szülők perelnek – írja a Blikk hétfői száma.

Sorversenyt rendezett egy oroszlányi általános iskola tanára, tízéves gyerekek feladata az volt, hogy állukat feltartva azon tartsanak meg egy ötvenforintost, és vele egyensúlyozva menjenek el egy bójáig, majd visszafordulva a csapattársakig. A Blikk szerint egy tízéves fiú, M. Dániel – bár a tanár azt mondta, csukott szájjal hajtsák végre a gyakorlatot – véletlenül lenyelte az ötvenest. Szerencséje volt, hogy nem a légutak, hanem a nyelőcsöve felé ment a pénzérme, így a gyomrában kötött ki, a hasfalához tapadt, ezért egy hónap után távolították al endoszkópos beavatkozással.

A Blikk idézi a szülőket, akik felháborítónak tartják, hogy az esetről készült jegyzőkönyv szerint az alsós diákot tette felelőssé az iskola, a tanár csak szóbeli feddést kapott. A fiú apja ügyvédhez fordult, aki a szülők nevében feljelentést tesz.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Karácsony Gergely látványos képekkel mutatja, milyen diákvárost szeretne a kínai egyetem helyett

Karácsony Gergely látványos képekkel mutatja, milyen diákvárost szeretne a kínai egyetem helyett

Egy moszkvai gyilkosság, ami feltárja a közelmúltunk faramuci históriáit

Egy moszkvai gyilkosság, ami feltárja a közelmúltunk faramuci históriáit

Elhunyt 206 koronavírus-fertőzött, a beoltottak száma 2,83 millió

Elhunyt 206 koronavírus-fertőzött, a beoltottak száma 2,83 millió