szerző:
MTI

Az utolsó szó jogán többnyire felmentésüket, vagy az első fokon hozott ítélet enyhítését kérték a "fekete seregként" emlegetett bűnszervezet tagjai csütörtökön, ügyük másodfokú tárgyalásán a Debreceni Ítélőtáblán.

Balla Lajos tanácsvezető bíró a korábbiakhoz hasonlóan rendkívüli biztonsági intézkedések közepette megtartott tárgyalási nap kezdetén felolvasta a kilencedrendű vádlott levelét, amelyben visszavonta a nyomozati szakban tett vallomását.

A bűnszervezetben elkövetett emberölési kísérlet és más bűncselekmények - egyebek mellett zsarolás, csalás, prostitúcióra kényszerítés, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés - miatt indult büntetőügyben a csaknem harminc vádlott hosszabb-rövidebb időtartamban fejtette ki álláspontját az utolsó szó jogán. Legtöbbjük
határozottan tagadta, hogy bűnszervezet működésében részt vett volna.

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a "fekete sereg" szökésben lévő fejét, Magyar Róbertet tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre, 28 társának többségét másféltől tizenöt évig tartó fegyházra, illetve börtönbüntetésre ítélte, két vádlottat próbára bocsátott, kettőt felmentett a bűncselekmény elkövetése alól.

A Fekete Sereg tárgyalása a Fővárosi Bíróságon
©

Sódor István fővárosi fellebbviteli főügyész a hétfői perbeszédében lényegében fenntartotta az elsőfokú eljárásban tett indítványát, de az elsőrendű vádlott ítéletén kívül gyakorlatilag az összes vádlott esetében a fegyházban, illetve börtönben letöltendő szabadságvesztés időtartamának növelését, valamennyi esetben a bűnszervezetben történő elkövetés megállapítását indítványozta.

A keddi tárgyaláson Balla Lajos bíró bejelentette, hogy a szökésben lévő Magyar Róbert levelet juttatott el édesanyján keresztül az ítélőtáblához. Az elsőrendű vádlott védője bizonyítási indítványként terjesztette elő a levélben foglaltakat, erről csütörtök délután dönt a büntetőtanács.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
A művész halála után készült szobrot árulnak

A művész halála után készült szobrot árulnak

Csodatévő Szent Mikrós: fake news a konyhaasztalon (videó)

Csodatévő Szent Mikrós: fake news a konyhaasztalon (videó)

Marad a tavaszias idő, kis kockázattal

Marad a tavaszias idő, kis kockázattal

Egy elszomorítóan izgalmas sorozat indul holnap este a Spektrumon

Egy elszomorítóan izgalmas sorozat indul holnap este a Spektrumon

Németh Szilárd elárulta a magyar gasztronómiát, és vétett egy helyesírási hibát

Németh Szilárd elárulta a magyar gasztronómiát, és vétett egy helyesírási hibát

Mindent bele: teszten a térbajnok családi autó, a Peugeot Rifter

Mindent bele: teszten a térbajnok családi autó, a Peugeot Rifter