szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A múlt héten tűnt el egy árvízi munkálatokban is használt aggregátor Dunaalmásnál, a tetteseket a rendőrség elfogta és gyorsított eljárásban ítélik el őket.

Elfogtak a rendőrök két férfit, akik eltulajdonítottak egy áramfejlesztőt a múlt héten a Dunaalmás és Almásfüzitő közötti nyúlgát mellől, a nyomozók kedden az aggregátort megvásárló orgazdát is őrizetbe vették - mondta a tatai rendőrkapitányság vezetője sajtótájékoztatón, Tatán. Zombori Zoltán tájékoztatása szerint az áramfejlesztővel a nyúlgátat világították meg az árvízi védekezésben részt vevők, de az múlt szerda éjjel működésképtelené vált, ezért egy félreeső helyre vitték, hogy később megjavíttassák. 

A gép és a mellette elhelyezett benzines kanna eltűnése után az árvízterületen biztosítási feladatokat ellátó rendőröknek megadták a tárgyak leírását. A Dunaalmáson járőröző egyenruhások múlt szombaton az egyik nyitva hagyott ingatlan ellenőrzése közben, a másfél méteres víz tetején megtalálták a korábban ellopott, akkor már üres kannát, amely a tettesek nyomára vezette őket. 

Hétfőn a 20 éves P. Ferencet és 16 éves társát neszmélyi otthonából előállították a Tatai Rendőrkapitányságra, ahol a gyanúsítottak elmondták, hogy a 120 ezer forint értékű gépet 20 ezer forintért eladták a szintén neszmélyi illetőségű, 36 éves F. Endrének. A vevőt felbujtóként elkövetett lopás gyanúja miatt kedden fogták el, az otthonában tartott házkutatás során a rendőrök lefoglalták az aggregátort. 

A rendőrség az ügy mindhárom szereplőjét őrizetbe vette, és kezdeményezte a gyanúsítottak gyorsított eljárásban való bíróság elé állítását.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Bizalmas katonai adatokat találtak egy 30 ezer forintért megvásárolt leselejtezett számítógépen

Bizalmas katonai adatokat találtak egy 30 ezer forintért megvásárolt leselejtezett számítógépen

Gundel Takács Gábor a Home office-ban: "Háborúban viszonylag szerény a demokrácia mértéke"

Gundel Takács Gábor a Home office-ban: "Háborúban viszonylag szerény a demokrácia mértéke"

Az Apple webshopjában kiírták az új olcsó iPhone nevét, és más infók is előkerültek

Az Apple webshopjában kiírták az új olcsó iPhone nevét, és más infók is előkerültek