szerző:
MTI/Magyar Nemzet

Folytatják a nyomozást a több mint hét hónapja átadott 4-es metró ügyében, amit hivatali vesztegetés gyanújával indítottak – írja a szerdai Magyar Nemzet Bagoly Bettinára, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjére hivatkozva.

A cikkben emlékeztetnek: a 452 milliárd forintos fejlesztés tanácsadói szerződései miatt négy éve az Állami Számvevőszék, az Alstom-szerelvények beszerzésével kapcsolatban pedig a Fidesz tett feljelentést.

Az újság beszámol arról is, hogy a fővárost terhelő Rác fürdő és hotel több mint 8 milliárdos beruházásához nyújtott 9 milliárdos MFB-hitellel összefüggő nyomozást december 30-ig hosszabbították meg. A gyógyfürdők beléptetőrendszerének ügyében vasárnap lejáró nyomozási határidő meghosszabbítását pedig már kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kiderült, miért nő rohamosan a rosszul látók száma

Kiderült, miért nő rohamosan a rosszul látók száma

A lengyel kormányfőjelölt, akinek már a dédnagyapja is miniszterelnök volt

A lengyel kormányfőjelölt, akinek már a dédnagyapja is miniszterelnök volt

Békéscsaba újraválasztott polgármestere szerint a kormánypárti támogatás is kellett a győzelméhez

Békéscsaba újraválasztott polgármestere szerint a kormánypárti támogatás is kellett a győzelméhez

Itt vannak az ötös lottó nyerőszámai, lehet készülni a jövő hétre

Itt vannak az ötös lottó nyerőszámai, lehet készülni a jövő hétre

Török Gábor: 2006 óta ez az első választás, amit a Fidesz nem nyert meg

Török Gábor: 2006 óta ez az első választás, amit a Fidesz nem nyert meg

Folyamatosan nő a külföldi hallgatók száma Magyarországon

Folyamatosan nő a külföldi hallgatók száma Magyarországon