Marad a szeles, kora őszi idő, de hétvégén barátságosabbra fordulhat
Hétvégén egyes helyeken még visszatérhet a kora nyári idő. Addig szeles és napos időszakok váltakoznak majd, sokfelé erős széllel. Kiadós eső nem valószínű.
szitálás
Hétvégén egyes helyeken még visszatérhet a kora nyári idő. Addig szeles és napos időszakok váltakoznak majd, sokfelé erős széllel. Kiadós eső nem valószínű.
Hétfő éjjel megérkezett a hidegfront, Budapesten kedden hajnalban erős szél és eső fogadta a munkába indulókat. Az ország három területére háromféle riasztást adtak ki.
Vége szakad a szeptemberi nyárnak, de csak pár napra, hétvégén ismét 30 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.
Hétfőn még akár 32 fok is lehet, de a hét hátralévő részében már csökken a csúcshőmérséklet.
Kezdetben inkább csak a Nyugat-Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek, ott helyenként zápor, északnyugaton kis eséllyel zivatar is kialakulhat, de éjszaka már a középső területeken is több lehet a felhő.
Csütörtök délután Békés és Csongrád megye fölött az egyik legritkább felhőfajta jelent meg, az Undulatus asperatus – közölte az idokep.hu meteorológiai portál.
A déli határvidéken is csökken a felhőzet, és ott is több órára kisüt a nap.
Délnyugat felől egyre nagyobb területen beborul az ég, az északi megyékben lehet szakadozottabb a felhőtakaró az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Hidegfront éri el éjszaka hazánkat, a felhőzete már szerda délután eléri térségünket - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Esni viszont nem nagyon fog a felhőkből.
Keleten csökken a felhőzet, eközben viszont nyugat felől egyre vastagabb felhőzet húzódik fölénk, délutánra az Alföldet is eléri – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
Hosszabb időre kisüt a nap az ország egész területén, de délután keleten eshet is.
Szeles, esős, a múlt hetinél jóval hűvösebb időre számíthatunk a hét első felében. A hét második felétől várható enyhülés, majd hétvégére egész kellemes ígérkezik.
Három komoly hőségperiódussal, több új napi melegrekorddal, olykor heves zivatarokkal a sokéves átlaghoz képest több mint 1,5 fokkal melegebb, és némileg szárazabb volt az idei nyár - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-nek készített elemzéséből.
Reggel a Dunántúlon, délutántól, estétől pedig már a középső megyékben is egyre több lesz a felhő az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Csendes eső, 19 fok ígérkezik szeptember 4-re, az első igazi tanítási napra.
Napról napra melegszik az idő hétvégéig, majd jön az újabb eső és hétfőre a lehűlés. Nem ismerős?
24 és 29 fok között alakul a hőmérséklet sok napsütéssel.
Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon.
Az egyik felszólaló arról beszélt, hogy Fico Orbán Viktor érdekei mentén felvidéki provinciává teszi Szlovákiát.
A humorista által alapított Tisza Sziget fő célja az akkugyárak elleni fellépés lesz.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.