szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Országgyűlésben kedden már akár el is fogadhatják azt a kormánypárti előterjesztést is, amely megszüntetné a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények elévülését.

A házelnök javaslata alapján a parlament ülése hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődhet, majd az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések következhetnek.

A szokásoktól eltérően hétfőn nem szavaznak a képviselők, megtárgyalják ugyanakkor több, kedden elfogadni tervezett javaslat bizottsági összegző módosító javaslatát, majd vita kezdődhet a fideszes Lázár János azon kezdeményezéséről is, amely a pártiroda-vásárlásra kapott korábbi fejlesztési banki kölcsönök adatai kivenné a banktitok köréből.

Fazekas István

Az érdemi határozathozatalok a tervek szerint kedd délelőtt lesznek. Ekkor fogadhatják el a képviselők a tavalyi költségvetés végrehajtási törvényét, azaz a zárszámadást, az Állami Számvevőszék 2013-as működéséről szóló beszámolót, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi büdzséjének végrehajtásáról szóló előterjesztést, valamint az NMHH 2015-ös költségvetését.

Döntés várható továbbá a büntető törvénykönyv (Btk.) Fidesz kezdeményezte szigorításáról, hogy a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények ne évülhessenek el, valamint a bírósági végrehajtási törvény - ugyancsak a Fidesz által javasolt - módosításáról. A szavazások után az Országgyűlés megvitatja az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló törvényjavaslatot, továbbá jogállási törvények, valamint a bányászatra vonatkozó jogszabály módosítását, majd az új biztosítási törvény javaslatát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!