Tetszett a cikk?

Három héten belül negyedszer léptek sztrájkba az egészségügyi dolgozók kedden reggel; az ország 22 betegellátó intézményében jelezték, hogy csatlakoznak az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) által meghirdetett akcióhoz.

Az EDDSZ által az MTI-hez hétfőn eljuttatott lista szerint a reggel nyolctól délután négyig tartó munkabeszüntetésben első ízben vesz részt budapesti intézmény: a Heim Pál Gyermekkórház és a Budai Gyermekkórház.



Emellett Baranya megyében a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Centrumában, a sellyei rendelőintézetben, Békés megyében a békéscsabai Réti Pál Kórházban, Borsod megyében a miskolci Szent Ferenc Kórházban, a miskolci Semmelweis Kórházban, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban, Csongrád megyében az Szegedi Tudományegyetem klinikáin, a Szeged Rendelőintézetben, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház és Rendelőintézetben, valamint a makói dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház és Rendelőintézetben sztrájkolnak.



A szakszervezet országos sztrájkbizottságának szeptember 29-én az MTI-hez eljuttatott, a munkabeszüntetésről szóló felhívásában közölte: az akció célja, hogy színvonalas körülmények között, megfelelő jövedelem mellett elegendő és képzett szakember lássa el a betegeket, megszüntetve ezzel a hálapénzt is.



A sztrájkot mindaddig heti rendszerességgel folytatják, amíg nem sikerül megállapodni a kormányzat által kijelölt tárgyalódelegációval. Az első sztrájkra október 7-én került sor, majd folytatódott október 15-én és október 18-án is. Az EDDSZ adatai szerint a három akcióban összesen tizenöt ezren vettek részt, de több intézmény és civil szervezet is kék szalag kitűzésével jelezte, hogy szolidáris a sztrájkolókkal.



A kabinet Rácz Jenő egészségügyi minisztert bízta meg az egyeztetések lefolytatásával, mivel a szakszervezet kormányzati szintű tárgyalódelegációt követelt. A tárcavezető a sztrájkhullámot megelőzően elismerte: jogosak a dolgozók követelései, de a munkabeszüntetést nem tartja az érdekérvényesítés megfelelő eszközének. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!