szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Őszre elkészülhetnek a képviselői fegyelmi joggal kapcsolatos javaslatok, amelyek leírják, mely pontokon kell módosítani a képviselők jogállásáról szóló törvényt és a házszabályt.

“A képviselői fegyelmi joggal kapcsolatban konszenzus érlelődik a parlamenti pártok között” - mondta Géczi József Alajos, a parlament mentelmi bizottságának szocialista elnöke.

Kifejtette, a képviselői mentelmi jog körül tavasszal kialakult vita után mindenki belátta, hogy ezen a területen konszenzusos megállapodásra van szükség, mert csak ez javíthatja a parlament társadalmi tekintélyét.

A fegyelmi jog szabályozza majd azokat a szankciókat, amelyeket a képviselőhöz méltatlanul viselkedő politikusokra kiszabhatnak.

Géczi úgy véli, ebbe a kategóriába az üléstermi bekiabálások még nem tartoznak bele, de az már igen, ha egy képviselő nem engedelmeskedik a házelnök utasításának. Szankcióval sújtanák azokat a honatyákat is, akik a vita hevében bűncselekménnyel vádolják meg képviselőtársukat, vagy “hőbörögnek a rendőrökkel”.

A kilátásba helyezett büntetések között a nyilvános bocsánatkérés elrendelését, pénzbírságot, vagy a vitában való részvételtől történő eltiltást említette a politikus. Hozzátette: az európai gyakorlatban arra is akad példa, hogy a megbüntetett képviselő bizonyos ideig a szavazásban sem vehet részt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

SZDSZ: a mentelmi jog nem helyezi a törvény fölé a politikust

A liberálisok szerint a jogkövető magatartás és az etika szabta határokat lépi át az, aki képviselői többletjogosítványait arra használja fel, hogy közúti ellenőrzés során megtagadja az alkoholszonda megfújását - foglalt állást a mentelmi joggal kapcsolatban az SZDSZ hétfőn, leszögezve: nem értenek egyet azzal a jogértelmezéssel, amely szerint eddig elfogadható volt az ellenőrzés megtagadása.

Itthon

Felfüggesztették Wekler mentelmi jogát

Az Országgyűlés hétfőn este felfüggesztette Faragó Péter (MSZP) országgyűlési képviselő mentelmi jogát, fenntartotta Újhelyi Istvánét (MSZP), Wekler Ferenc esetében pedig a mentelmi jogot csupán az egyik vitatott ügyben függesztette fel.