szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tölgyessy Péter politikai elemző a korábbi hírekkel ellentétben mégsem vesz részt a Klurádió Kontra c. műsorának ünnepi kiadásában, amelyikben Gyurcsány Ferenc lesz a műsorvezető.

Az Orosz József vezette Kontra c. műsorának november elején lesz az ötszázadik adása. Ennek apropóján a műsort jeles közéleti személyek vezetik, akik saját vendégeiket kérdezik. A Klubrádió tegnapi sajtóközleménye szerint november 4-én a kormányfő Darvas Ivánnal, Caramellel és Tölgyessy Péterrel beszélgetett volna. A Fidesz–MPSZ országgyűlési képviselője viszont megismerve a programot ma levélben mondott le a szereplésről.

Idézett az Orosz József műsorvezetőhöz, illetve a rádióhoz írt levélből: „Az elmúlt két évben többször, szívesen szerepeltem a Klubrádió Kontra című műsorában. Így vállaltam el Orosz Józseftől a megtisztelő felkérést az ötszázadik adásban való részvételre is. Megismerve azonban az ünnepi műsor részletes programját látnom kell, hogy az adás egy nem szokványos sorozatba illeszkedik. Olyan rendhagyó, népszerű műsor lesz, amilyenben még sosem vállaltam szerepet. Ezúttal sem tehetek kivételt. A Kontra szokásos műsorában természetesen bármikor készséggel beszélgetek a miniszterelnökkel kormánya tevékenységéről és az ország dolgairól.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!