Egyetlen bíró, Gondos Imre viszi tovább az úgynevezett ellenőrző bizottságok munkáját, miután lényegében lezárult a közéleti szereplők - hivatalos szóhasználattal: egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztséget betöltő személyek - átvilágítása. Az eredmény elég sovány: a közel 11 ezer ellenőrzött személyből 128-at minősítettek érintettnek. Az 1994-ben született törvény célja az volt, hogy lemondásra való felszólítással, ha pedig ez nem ér célt, akkor múltjuk nyilvánosságra hozatalával kiszorítsa a közéletből azokat, akik a belső elhárítás (a III/III. csoportfőnökség) ügynökei, tisztjei, illetve az ott készült jelentések megrendelői vagy hivatalból "olvasói" voltak. Ugyanez a szabály vonatkozott az 1956 utáni karhatalmistákra, illetve a Nyilaskeresztes Párt egykori tagjaira.

Az átvilágításnak a III/III-as csoportfőnökség ügyeire való korlátozásában - minden, részletkérdésekben vallott nézetkülönbség dacára - lényegében egyetértett valamennyi 1990 utáni kormány titkosszolgálatokat irányító apparátusa. Az MDF-korszakban négy évig még a törvény megalkotását is elszabotálták, s csak az utolsó pillanatban, 1994 tavaszán hozták azt tető alá - a Fidesz támogatásával, a szabaddemokraták tartózkodásával és a szocialisták ellenszavazatával. A Horn-kormány már hatalomra lépése után nyilvánvalóvá tette, hogy nem hagyja érintetlenül a törvényt, s az Alkotmánybíróság (AB) 1994 végi döntése is kötelezte az átalakításra. Átvilágítóbírákat a kormány kinevezett ugyan, ám sokáig semmi tennivalójuk nem volt, mert a kabinet nem sietett megszavaztatni az AB kívánságai szerinti törvénymódosítást. Amikor ezt végül 1996-ban megtették, egyúttal jelentősen, mindössze pár száz főre csökkentették az átvilágítandó személyek számát: kiejtették például a körből a bírákat, az újságírókat, a polgármestereket. A módosítás kidolgozója, a szabaddemokrata Kuncze Gábor vezette Belügyminisztérium ekkor szocialista nyomásra lemondott arról, hogy az átvilágítás - ahogy az SZDSZ szerette volna - a teljes III. főcsoportfőnökségre kiterjedjen. Két szabaddemokrata képviselő, Mécs Imre és Halda Aliz megpróbálta ezt módosító indítványokkal mégis elérni, ám nem jártak sikerrel. A következő törvénymódosításkor, 2000-ben már éppen Kuncze képviselte a kiterjesztés ötletét a párt nevében, de a parlament akkor sem hagyta jóvá kezdeményezésüket.

A parlamenti nemzetbiztonsági lobbi tehát mindvégig sikerrel akadályozta meg, hogy az átvilágítóbírák a teljes III. főcsoportfőnökségre kiterjedő vizsgálatot folytathassanak, noha az ügynököket gyakran felváltva használták a III/I., a III/II., a III/III. és a III/IV. csoportfőnökségek. Az átvilágítóbírák azonban csak azokat tudták "elővenni", akiknek az aktája a belső reakciót elhárító csoportfőnökségnél, azaz annak megszűnése után a Belügyminisztériumban vagy a Történeti Hivatalban maradt fenn. "Előfordult, hogy valakit átvett például a III/III-as csoportfőnökségtől a III/I-es, azaz a hírszerzés, ám ha az anyagát is magukkal vitték, akkor legfeljebb a beszervezési kartonja kerülhetett a kezünkbe" - mondta a HVG-nek Gondos. Ez pedig kevés volt, hiszen a törvény szerint önmagában az úgynevezett 6-os kartonnal senkit nem lehetett lemondásra felszólítani, ahhoz az érdemi tevékenység bizonyítása (például jelentés vagy pénzjutalom) is szükséges volt. Mintegy negyven esetben jutottak így az átvilágítóbírák arra a következtetésre, hogy valaki szerepelt a hálózati nyilvántartásban, egyéb bizonyíték hiányában mégis fel kellett menteni.

Korántsem biztos tehát, hogy minden releváns irathoz hozzájutottak a bírák. Az AB, majd annak döntése nyomán már az 1996-os törvénymódosítás is kimondta, hogy az átvilágítók a nemzetbiztonsági szolgálatok irataiba is betekinthetnek. Ez azonban nem így történt. Konkrét kérésre, az irányító miniszteren vagy államtitkáron keresztül adtak ugyan adatokat a szolgálatok, ám - mint azt Gondos elmondta - az átvilágítóbíráknak semmiféle lehetőségük nem volt, hogy ellenőrizzék: minden adatot vagy iratot megkaptak-e. Ráadásul ha valaki korábban III/III-as volt, de 1990 után az új szolgálatok is igénybe vették a segítségét, akkor könnyen előfordulhatott, hogy emiatt nem kerülhetett az anyaga az átvilágítók elé, holott a törvény nem tesz ilyen kivételt.

Az utóbbi években hihetetlen tempót diktált a bíráknak a politika. Míg 1995-2000 között mintegy 900 személyt vizsgáltak át, addig 2000-2005 között ennek több mint tízszeresét, körülbelül 9800 főt. 2000-ben ugyanis jócskán kibővült a vizsgálandók köre, hiszen például a sajtó munkatársait, a bírókat és az ügyészeket megint felvették a listára. Jellemző, hogy az átvilágítóbírák több mint 8 ezer lapcímet kaptak a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától, amelyek közül végül, többszörös szűrés után, 598-nak a szerkesztőit és rovatvezetőit vizsgálták át. Továbbra is kimaradtak viszont az átvilágításból például az egyházak és a szakszervezetek vezetői, pedig az AB 1994-ben még úgy rendelkezett, hogy nem lehet válogatni a kiválasztandó csoportok között, azaz ha a közvélemény-formálók egészére kiterjed az átvilágítás, akkor nemcsak a sajtónak, hanem az egyházaknak is el kell azt viselniük. Egy későbbi, 2003-as AB-határozat viszont már helybenhagyta az egyháziak kizárását e körből.

"Sokan már akkor visszaléptek pozíciójukból, amikor felmerült, hogy esetleg bekerülnek a vizsgálandó körbe" - mondta tapasztalatairól Gondos. Emellett voltak, akik az eljárás folyamán, némelyek az iratok megismerését vagy a határozathozatalt követően vonultak viszsza. A törvény rendelkezései szerint esetükben azonnal meg kellett szüntetni az eljárást, ők tehát ma is tisztának minősülnek. A határozatok nyilvánosságra hozatala előtt egyébként bírósághoz is lehetett fordulni, ezt néhányan meg is tették. Jelenleg három per van folyamatban, egyebek mellett ezért is kell még egy bírónak az év végéig munkában maradnia.

Nem kizárt azonban, hogy lesznek további átvilágítások is. 2002 nyarán több politikusról - így Medgyessy Péter miniszterelnökről - is kitudódott, hogy az 1990 előtti állambiztonsági szolgálatok tisztje volt. Az "ügynökbotrányok" jól mutatták a törvény korlátait, hisz mindez az átvilágítás során nem derülhetett ki: az csak a "belső reakció" elhárításán dolgozó III/III-as csoportfőnökség egykori tagjaira és besúgóira terjedt ki, míg a nyilvánosságra került nevek leginkább a III/II., azaz a kémelhárítás irataiban szerepeltek, amelyekre az átvilágítóbíráknak nincs rálátásuk. Mécs Imre és Fodor Gábor szabaddemokrata képviselők módosítanának ezen: jelenleg is a parlament előtt van javaslatuk, amellyel szeretnék az átvilágítást az egykori III-as főcsoportfőnökség valamennyi részlegére kiterjeszteni. A Fidesz-MPSZ pedig továbbra is azt szorgalmazza, hogy ne vehessen részt a közéletben a besúgók és tisztek mellett az se, aki az állambiztonsági szolgálatokat irányító apparátus tagja volt, illetve az ő munkájukat felhasználta. Egyelőre azonban egyik indítványhoz sincs meg a parlament többségének a támogatása.

RIBA ISTVÁN