A jogegységi határozat, amelyből eddig több mint nyolcvan született, a jelek szerint átmenetileg eltűnik a magyar jogrendszerből. Történt ugyanis, hogy alig két hete az Alkotmánybíróság (AB) ünnepélyes külsőségek közt kiterjesztette hatáskörét e normatípus alkotmányossági kontrolljára is, s megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróságnak (LB) a 2003-ban bevezetett pótmagánvádról hozott jogegységi döntését, amely lehetővé tette, hogy ezzel közhatalmat gyakorló állami szervek is éljenek, ha az ügyészség nem emel vádat őket érintő ügyekben (HVG, 2005. november 19.). Lomnici Zoltán, az LB elnöke viszont nyilvánvalóan nem szeretné, ha a szomszédvárban felülbírálhatnák a bíróságokra kötelező jogegységi döntéseket, ezért hajlandó lenne arra is, hogy azoknak a bíróságokra kötelező jellegéről - vagy akár magáról a jogegységi döntésről mint irányítási eszközről is - lemondjon. Azt pedig az LB már az AB-határozat után közölte, hogy a jövőben "elsősorban elvi határozatokkal és eseti döntésekkel (...) látja el jogegységesítő feladatait".

Abban az esetben, ha a jogegységi döntés nem kötelező erejű iránytűként funkcionálna tovább, vagy teljességgel eltűnne, s csak a konkrét felülvizsgálati perekben hozott elvi döntések maradnának az LB eszköztárában, az AB - az LB reményei szerint - nem léphetne a felségterületére. A HVG kérdésére Lomnici, a szükségből erényt kovácsolva, úgy fogalmazott, hogy pártolja a bírói kreativitást, nem is bánná, ha az LB iránymutatásai nem törvényben biztosított kötelező erejüknél, hanem szakmai megalapozottságuk, meggyőző belső logikájuk révén befolyásolnák az alsóbb fokú törvényszékeket. Épp ezért azt sem zárta ki, hogy valamely ítélkező a főbírákat is meggyőző új érveléssel állhat elő, amikor egy nem kötelező erejű jogegységi döntést mellőzni próbál.

Az AB határozatának kétféle olvasata is lehet. Szigorúan szakmai szempontból egy részletesen kidolgozott, de a halálbüntetést eltörlő vagy a szólásszabadságot erősítő verdiktekkel össze nem mérhető döntésről van szó, viszonylag csekély gyakorlati jelentőséggel. A döntés mögött fellelhető vagy abból legalábbis kiolvashatónak vélt politikai tartalmat is figyelembe véve viszont jogtörténeti jelentőségű a határozat. Azzal egyrészt az AB saját hatáskörét értelmezve megfricskázza az LB-t, másrészt azt a látszatot erősíti, hogy a legfőbb ügyész a Magyar Köztársaság talán legerősebb közjogi szereplője. Ráadásul a döntést előadó bíróként együtt jegyezte a testület két vezetője, az alkotmányjogi érvelést megfogalmazó - azóta egyszerű tagnak újraválasztott - Holló András elnök (korábban maga is ügyész volt) és a büntetőeljárási részt kidolgozó Erdei Árpád elnökhelyettes.

Ebben az olvasatban Polt Péter vagy bármely későbbi utóda nemcsak saját testületét irányíthatja, gyakorlatilag bármiféle demokratikus ellensúly nélkül, de minderre kizárólagos joga is van: más állami szerv nem tévedhet a felségterületére pótmagánváddal próbálkozva. Ez akár azt is jelenthetné, hogy az őt hatalomba segítő párt(ok)nak hálás mindenkori legfőbb ügyész immunitást biztosíthatna e párt klientúrájának, a vádemelés elmaradása ugyanis lehetetlenné tenné az állami vagyont megkárosító, de a megfelelő politikai táborhoz tartozó személyek bíróság elé citálását. Közel sem mellékesen, az AB-döntést a legfőbb ügyész kezdeményezte, aki korábban már egy meglehetősen visszatetsző csatát vívott a főbírákkal: magát a pótmagánvádról szóló jogegységi döntést is ő iniciálta, Keller László közpénzügyi államtitkár fellépését próbálva lehetetlenné tenni, ám amikor értesült róla, hogy a jogegységi tanács nem a szája íze szerint döntene, visszavonta indítványát. A választ Kónya István, az LB büntetőkollégiumának vezetője adta meg kevéssel később, saját nevében kérve jogegységi döntés hozatalát, amely aztán lehetővé tette az "állami" pótmagánvádat, tehát például azt, hogy Keller bíróság elé citáltathasson valakit azután, hogy az ügyészség szerint nincs ok vádemelésre (HVG, 2004. szeptember 18.).

Az AB-döntések részletes elemzéséből azonban az tűnik ki, valójában csupán a közhatalmat gyakorló szervezeteket tiltja el pótmagánvád emelésétől olyan esetekben, amikor az államot megkárosító magatartás miatt az ügyészség nem kíván vádat emelni. A sértett állam nevében azonban akár egyszemélyes rt-je is felléphet pótmagánvádlóként: például a Pénzügyminisztérium nem, de az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igen. Az azonban tény, hogy az igazságügy-miniszternek vagy a kormánynak nem alárendelt legfőbb ügyész gyakorlatilag elmozdíthatatlan közéleti szereplő (lásd hírünket a 11. oldalon), akinek - ellentétben például a jegybankelnökkel vagy éppen az AB és az LB elnökeivel - még attól sem kell tartania, hogy saját szakmai grémiuma leszavazza.

FAHIDI GERGELY