szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Fidesz Polt Péter legfőbb ügyészhez intéz kérdést a miniszterelnököt érintő Nomentana-ügyben jövő hétfőn, a parlament első ülésnapján - jelentette be Szijjártó Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. Az MSZP szóvivője szerint mindenkinek joga a legfőbb ügyészhez fordulni, de kár kampányeszközzé silányítani ezt az intézményt.

A Fidesz többek között arra kíváncsi, hogy a legfőbb ügyész indokoltnak tartja-e, hogy vizsgálatot indítson a Nomentana Kft. kapcsán, amelynek korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt az ügyvezetője - mondta Szijjártó Péter. A politikus szerint úgy tűnik, hogy a kft. "a törvénytelen kiskapuk használatának mintapéldájává vált", hiszen 1993 és 1995 között "nem létező cégként" működött a cégbíróság adatai szerint.

Gyurcsány Ferenc azt mondta egy minapi televíziós nyilatkozatában, hogy ha voltak is jogi pontatlanságok, azok sem az államnak, sem az adófizetőknek, sem szállítónak, tulajdonosnak, banknak semmilyen módon nem okozhattak kárt. Hétfőn a kormányszóvivő kilátásba helyezte: a miniszterelnök ezen a héten pontos bejelentést tesz arról, milyen pontokon és miért indít pert a Magyar Nemzetben a Nomentana kapcsán őt ért rágalmak miatt.

A Fidesz arra is választ vár, törvényesen működik-e egy olyan gazdasági társaság, amelynek bejegyzését a cégbíróság jogerősen elutasította, megfelel-e a jogszabályoknak, ha ezt cég nem közli a hatóságokkal, illetve törvényesen jár-e el az a személy, aki egy nem létező társaság nevében jár el.

Törvényes-e, ha a későbbiek során egy másik társaság sajátjaként használja a nem létező társaság jogellenesen megtartott azonosító számait, törvényes-e egy olyan cég működése, amelynek egyik tulajdonosa nem létezik, és érvényesek-e az általa kötött szerződések - sorolta a kérdéseket Szijjártó Péter. 

Mint mondta, a Nomentana Bt. 1992-ben akart kft-vé alakulni, a cégbíróság azonban 1993 szeptemberében jogerősen elutasította az erre irányuló kérelmet, és a cég át is vette az erre vonatkozó dokumentumot, ennek ellenére 1993-tól 1995-ig, ezen néven, kft.-ként működött tovább.

A kft. akkori ügyvezetője, Gyurcsány Ferenc ez idő alatt jogokat szerzett, kötelezettségeket vállalt és szerződéseket írt alá, a cég pedig később tulajdont szerzett, abban az Aldo Kft.-ben, amely - mint később kiderült - "a Gyurcsány-vállalatbirodalom zászlóshajója" lett - fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy az Aldo "élen járt" olyan szerződések megkötésében, amelynek során állami ingatlanok - például a Szalay utcai volt MeH ingatlan vagy a Balatonőszödi kormányüdülő egyes részei - magántulajdonba kerültek.

Szijjártó úgy véli, hogy amikor elutasították a kft bejegyzését, el kellett volna készíteni az elszámolási mérleget és adóbevallást kellett volna benyújtani, de mivel ez nem történt meg, "kár érhette a magyar államot". A képviselő elismerte: a Nomentanát 1996-ban már szabályosan alakították kft-vé. Szerinte azonban az új cég nem azonos régivel, hiszen eltérő a cégjegyzékszám, a tulajdonosi háttér és székhely is, bár érdekes módon új adó-, tb-, és KSH-számot nem kértek.

Nyakó István, az MSZP szóvivője azt mondta: úgy tűnik, hogy Szijjártó Péter "a nem létező ügyek képviseletére" szakosodott. Hozzátette: múlt héten - a szavazólapok gyártására vonatkozó belügyminisztériumi pályázati kiírás kapcsán - még burkoltan hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsította Gyurcsány Ferencet. Mint mondta, később kiderült, hogy a pályázatra egyedüliként jelentkező Állami Nyomda Rt.-ben "Fidesz közeli vállalkozók" is érdekeltek. Nyakó István azt mondta: a képviselőnek joga van kérdést intézni a legfőbb ügyészhez, de kár a legfőbb ügyészi intézményt kampányeszközzé silányítani.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

A Magyar Nemzet cáfolja az Altus cáfolatát

A cáfolatot cáfolva folytatta a Magyar Nemzet cikksorozatát, amelyben azt igyekszik bizonyítani, hogy Gyurcsány Ferenc egy nemlétező fantomcég segítségével alapozta meg vállalkozói birodalmát.

MTI Itthon

Az Altus cáfolja a MN állításait, Gyurcsány perre készül

Cáfolta az Altus Rt azokat az állításokat, amelyeket a Magyar Nemzet című napilap tett a miniszterelnök tulajdonában lévő cég üzleti megalapozásáról. A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményben tudatta, hogy Gyurcsány Ferenc beperli a napilapot. Az egykor a társasági törvény megalkotásában résztvevő Sárközy Tamás szerint a napilap állítása nem állja meg a helyét.

MTI Itthon

Bizottsági kérdések az Altus Rt. és az Aldo Kft. vezetőinek

Az Apró-Gyurcsány érdekkör vagyongyarapodását vizsgáló bizottság szerdai ülésén vita alakult ki arról, hogy milyen formában és milyen tartalmú kérdéseket fogalmazzanak meg az Altus Rt. vezérigazgatójának és az Aldo Kft. ügyvezetőjének.

MTI Itthon

Bekérik az Altus Rt. mérlegét és a cégbírósági adatokat

Az Apró-Gyurcsány-érdekkör vagyonának eredetét vizsgáló bizottság szerdai ülésén arról döntöttek: bekérik az Altus Rt. 2002-es és 2003-as mérlegét, valamint a cégbíróságtól tájékoztatást kérnek arról, hogy Gyurcsány Ferenc az Altus vezérigazgatójának, Jagiellowicz Györgynének adott törvényi tilalomba ütköző felhatalmazása milyen jogi következményekkel jár arra az adott időszakra, amikor az érvényben volt.