szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ma déltől megszüntetik a madárinfluenza miatt felállított ellenőrző pontokat Nagybaracska térségében - közölte a megyei védelmi bizottság döntését csütörtökön Balogh László, a testület elnöke.

Elfogadva az országos főállatorvos ajánlását, ma déltől megszűnnek a rendőrségi ellenőrzési pontok Nagybaracska és Csátalja körzetében - mondta Balogh László, aki egyben a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is. Hozzátette: a friss élelmiszerek szállítását és a házi szárnyasokat most csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik a hatóságok.

Nagybaracska mellett február elején találtak elhullott bütykös hattyúkat, melyekről a magyarországi és az angliai laborvizsgálatok alapján kiderült, hogy a madárinfluenza H5N1 vírustörzsével voltak megfertőzve.

A Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság február 15-én Nagybaracska három kilométeres körzetében zárlatot rendelt el, és a település tíz kilométeres körzetében megfigyelési körzetet alakítottak ki. További hattyútetemek vizsgálata alapján a megfigyelési körzetet Hercegszántó és Baja déli részéig is kiterjesztették.

A térségben kilenc ellenőrző pontot állítottak fel, amelyeknél rendőrök biztosították az ellenőrzést. A rendőrök a felállított pontokon minden be- és kihajtó járművet átvizsgáltak, és csak számlával, illetve eredetigazolással rendelkező húst, tejet, illetve tojást engedtek továbbszállítani.

A megyei védelmi bizottság elnöke elmondta, hogy a bizottság úgy döntött, javasolják az illetékes hatóságnak egy országos szükségleti központ létrehozását, mert a zárlat elrendelése után átmenetileg problémát jelentett a szükséges eszközök - sátrak, csónakok, védőfelszerelések - azonnali biztosítása.

Király Sándor, Nagybaracska polgármestere a zárlat elrendelése után az MTI helyszínen járt tudósítójának elmondta, hogy az emberek között nem volt pánik, a legtöbben a segítségüket is felajánlották. A bütykös hattyúk elhullásával kapcsolatban pedig beszámolt arról, hogy ez számukra nem volt újdonság, mert az elmúlt években is tapasztaltak elhullást télen, a környező vizekre érkező madarak között.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Gyurcsány: ismét karantén alatt két település

Újrakezdődik az állategészségügyi zárlat időtartama Nagybaracskán és Csátalján -mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután a hivatalos brit vizsgálatok megerősítették, hogy a madárinfluenza H5N1-es vírusa fertőzött meg három hattyút Magyarországon.

MTI Világ

A H5N1-et mutatták ki a brit karanténban elhullott papagájban

A madárinfluenza-vírus emberre is veszélyes H5N1 törzsét mutatták ki abban a papagájban, amely a minap pusztult el Nagy-Britanniában - közölte vasárnap este a brit agrártárca, amely nem sokkal korábban a vadon befogott, nem zárt telepen tenyésztett madarak, köztük a díszmadarak teljes uniós importtilalmára tett javaslatot.