szerző:
MTI

Gázpisztollyal fenyegette meg egy békéscsabai hirdetésfelvevő iroda alkalmazottját egy fiatalember, mert az egy jeligés hirdető adatait nem szolgáltatta ki. A férfi ellen kényszerítés kísérlete miatt indul eljárás.

A 22 éves férfi önéletrajzával bement a megyei újságot, valamint több hirdetési lapot is kiadó cég irodájába, és azt próbálta megtudakolni, hogy milyen telefonszámon lehet elérni annak a hirdetésnek a feladóját, melyre ő válaszolni szeretne - mondta Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Mivel az alkalmazott a kérést elutasította, az engedéllyel tartott riasztópisztolyát elővette, a pultra tette, majd azt kérdezte: "Így sem?". Az álláskereső fiatalember sietősen távozott, miután a fegyver hatására sem kapott felvilágosítást a hirdetőről, ám a sietségben az önéletrajzát ott felejtette a kiadóban. 

Az adatok alapján a rendőrök a belvárosban rövid időn belül elfogták, és előállították, a fegyvert lefoglalták, és ellene - szabadlábon hagyása mellett - kényszerítés bűntettének kísérlete miatt indítanak eljárást.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Karrier

Hogyan vágd ki magad az állásinterjú kínos kérdéseiből?

Minden állásinterjún felbukkannak a rettegett és kínos kérdések, amelyekre – látszólag - lehetetlen jól, vagyis az interjúztató elvárásainak megfelelően válaszolni. Nem hallgathatsz, de nem akarsz hebegni-habogni sem. Mit csinál ilyenkor egy rutinos álláskereső? Kövesd tanácsainkat!

hvg.hu Karrier

Hogyan tarolj az önéletrajzoddal egy állásinterjún?

Önéletrajzod a jövőd záloga. Ám nem mindegy, mit írsz bele. Egy frappánsan megírt cv garancia arra, hogy a kiszemelt vállalat felvételi beszélgetésre hívjon. Íme néhány ötlet, hogyan tupírozd föl önéletrajzodat!

Kiderült: nagyon megéri bekapcsolni az iPhone-okon a sötét módot

Kiderült: nagyon megéri bekapcsolni az iPhone-okon a sötét módot

Csütörtökön kihantolják és elszállítják Franco maradványait

Csütörtökön kihantolják és elszállítják Franco maradványait

Hamarosan jönnek az S-rendszámos autók

Hamarosan jönnek az S-rendszámos autók

Hol van az a határ, amikor depresszió válik a stresszből?

Hol van az a határ, amikor depresszió válik a stresszből?

Egy olasz falu azért könyörög, hogy senki ne használja a Google Térképet

Egy olasz falu azért könyörög, hogy senki ne használja a Google Térképet

Hadházy: "A pocakos tábornok újra és újra támadást vezényel"

Hadházy: "A pocakos tábornok újra és újra támadást vezényel"